Az ébredés: Dvese

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Szemeim tágra nyílnak, mikor ráeszmélek, hogy saját testem helyett, Norasya kisasszony testét birtoklom, ami arra következtet, hogy sajátomban bizonyára Ő lakozik. Kételyek sokasága támadja meg zavaros elmém, ugyanis érthetetlen számomra, ami körülöttünk folyik. Atalay továbbra is kételkedik szavaimban, miszerint nem Norasya vagyok, hanem Dvese herceg Skeretina-ból, ezért füle tövét végigdörzsölöm jellegzetes mozdulatommal, ahogy első találkozásunk alkalmával is tettem, hátha emlékeket idéz a farkasban.

~ Tééééényleg? De az hogy lehet? Hiszen én végig itt voltam melletted, és nem történt semmi azon kívül, hogy összeestél Te is meg az a lány is. Senki sem járt itt, nem láttam, vagy hallottam senkit… ~ magyarázza a fejemben, melyhez még mindig nem szoktam hozzá, közben füleit hátracsapva néz szemeimbe.

~ Nem tudom, mi történhetett Atalay… - szólalok fel Norasya csengő hangján magamban, az antisnak intézve üzenetem.
~ Számomra is hihetetlen, ami történik! Az este az emeleti szoba ágyában feküdve vártam a reggelt, de virradóra már itt találtam magam, a gazdád testében! – válaszolok továbbra is az elf bárd hangján.

~ …De hogy lehet…? - pillantok végig a fekete mintás állaton. ~ Immunis vagy az átkokra, Atalay? Nálad hogy hogy nem következett be a testcsere? – kérdem tőle döbbenten.

Mikor megszólítom a mellettem lévő leányt – aki, mint kiderült nem más, mint Tareth Tanácsos – röviden összegzi a történteket.
- Ha emlékszik a tegnap esti megbeszélésre, Sceret herceg, Merian az én testemben kifakadt, és azt mondta maguknak, semmiképp se maradjanak 3 napnál tovább. Beltram említette, hogy elmondta Önöknek, hogyan lelte halálát a Lanchryss házaspár, és hogy ezek a halálesetek 5 naponként ismétlődnek. Az Önök érkezése, és Sirrethor úr halála között csupán 2 nap telt el, így annak, ami ma reggel megtörtént, még nem volt itt az ideje! Még hátra volt 3 nap addig. - magyarázza, mialatt egy apró bólintás után lehajtva fejem eltöprengek. - Én 2 napig Silas testében voltam. Ő a Lanchryss család kutyája. Jelen voltam a tárgyaláson, de nyilván hozzászólni nem tudtam a történtekhez. – fejtegeti tovább gondolatait a kyr.

~ Szóval ezért viselkedett olyan furcsán a jószág. A kutya Tareth volt maga! – állapítom meg.

- Az, hogy ma új testben ébredtem – akinek tulajdonosa nem mellesleg idegen számomra – azt jelenti, hogy a hetente ismétlődő borzalmak újra megismétlődtek, és valaki a birtokon mostanra halott. – fejezi be elméletét, miután arra is kitért, hogy elmélete szerint éjszaka aktiválódhatott újra az átok, mialatt mindenki aludt. Meséje után is megdöbbenve térdelek a „férfi” előtt, aki arra kérlel, álljak fel, és induljunk a kastélyba, hátha több mindent megtudunk a jelenlévőktől. Figyelem apró mozdulatát, ahogy felemelkedik a földről, majd lassan, én is hasonlóan teszek. Légiesen könnyednek érzem magam ebben a testben, de megmozdulni mégis nehézkesen megy, talán az imént hallottak tehetnek róla. Valaki mostanra halott?
A fejfájás és az émelygés még mindig gyötör, de szerencsére kevésbé oly’ erős, mint legutóbb, ám bizonytalanságom, és lelki fájdalmam továbbra sem enyhülnek.

~ Dvese! És milyen érzés Noszy testében lenni? Nagyon más? Miben más azon kívül, hogy ő nőstény, Te meg hím? ~ szólal fel érdeklődően az antis mellőlem, miután nehézkesen, de sikerült felkelnem a földről.

~ I…Igen, más. – válaszolok összeszedve magam, mialatt arcom elé emelem tenyereimet. ~ Különös érzés. Jó, és kellemetlen egyszerre, mégis… érezhető, hogy nem tartozom ehhez a testhez. Úgy érzem, az Ő teste és az Én lelkem nem fér meg egymás mellett, bizonyára azért, mert Ő nő… akarom mondani, nőstény, én… én meg…hím. – javítom ki az alábbi szavakkal mondandóm. ~ Belül hatalmas űrt érzek, de időnként mégis egy egység fogja körül testem.
~ És akkor most ő a Te testedben van? És akkor nem fogok tudni beszélni hozzá? - faggatózik tanácstalanul, és türelmetlenül, akár egy gyermek.

Elgondolkozom kérdésén, mialatt előre engedem a kyr nemest, hogy az utat mutatva betérhessünk a palota csarnokába. ~ Valószínű, hogy nem fogsz tudni beszélni hozzá…, és feltételezhető, hogy most Ő és Én cserültünk testet. - pillantok a lábam mellett álló jószágra, majd egy apró mosollyal ajkamon végigsimítok dús bundáján. ~ De ne aggódj lombzöld barátom, hamarosan tovavész az átok, és talán újra a saját testünkben ébredünk egy napon. – nyugtatom meg Atalay-t, és ezzel együtt igyekszem magamat is. Intek neki, majd Tareth-et követve a gyönyörű márványpalota előcsarnokába sétálunk…

************** Hozzászólások száma : 38

~ Atalay, én… én nem az vagyok, akinek gondolsz! – mondod az antisnak, abban a reményben, hogy megérti a helyzetet.
- Dvese vagyok, Norasya Kisasszony testében! – egészíted ki, mire a farkas szemei kikerekednek.
Először úgy tűnik, mintha nem hinne a szavaidnak, és továbbra is szentül meg lenne győződve arról, hogy Noszy csak nagyon beverte a fejét és nem tudja, mit beszél, de amikor végigsimítod a füle tövét, a mozdulat emlékeket ébreszt benne,
~ Tééééényleg? De az hogy lehet? Hiszen én végig itt voltam melletted, és nem történt semmi azon kívül, hogy összeestél Te is meg az a lány is. Senki sem járt itt, nem láttam, vagy hallottam senki… ~ magyarázza a fejedben, füleit hátrafordítva.

Magad sem tudod, mi folyik itt, így választ remélsz a melletted lévő idegen lánytól, aki úgy beszélt az imént, mint aki többet tud a történtekről, mint amennyit Te.

- Ha emlékszik a tegnap esti megbeszélésre, Sceret herceg, Merian az én testemben kifakadt, és azt mondta maguknak, semmiképp se maradjanak 3 napnál tovább. Beltram említette, hogy elmondta Önöknek, hogyan lelte halálát a Lanchryss házaspár, és hogy ezek a halálesetek 5 naponként ismétlődnek. Az Önök érkezése, és Sirrethor úr halála között csupán 2 nap telt el, így annak, ami ma reggel megtörtént, még nem volt itt az ideje! Még hátra volt 3 nap addig. – magyarázza a Hilda testében raboskodó Tareth.

- Én 2 napig Silas testében voltam. Ő a Lanchryss család kutyája. Jelen voltam a tárgyaláson, de nyilván hozzászólni nem tudtam a történtekhez. Az, hogy ma új testben ébredtem – akinek tulajdonosa nem mellesleg idegen számomra – azt jelenti, hogy a hetente ismétlődő borzalmak újra megismétlődtek, és valaki a birtokon mostanra halott. – magyarázza.

- Szóval kérem, amennyiben fel tud állni, igyekezzünk, és derítsük ki, mi a helyzet a kastélyban. Valószínűleg mindenki aludt, amikor az átok újra aktiválódott. – áll fel a földről, majd akkurátusan leporolja Hilda ruházatát, ízig-vérig olyan mozdulatokkal, mint egy modoros kyr nemes.

~ Dvese! És milyen érzés Noszy testében lenni? Nagyon más? Miben más azon kívül, hogy ő nőstény, Te meg hím? ~ kotyogja az antis mellőled, amikor felkelsz, hogy elinduljatok.
~ És akkor most ő a Te testedben van? És akkor nem fogok tudni beszélni hozzá? ~ faggat tanácstalanul, és türelmetlenül.

Mielőtt elindulnátok befelé, Tareth a szeme sarkából Atalayra pillant.

- Vajon ki került ennek az állatnak a testébe? – teszi fel a kérdést, talán csak magának.

Még írhatsz ide választ nyugodtan Dvese, azután átmegyünk egy másik helyszínre: [You must be registered and logged in to see this link.]

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Ittlétem óta egyre több furcsaság kerül felszínre, s már-már arra eszmélek, hogy eme rejtélyes pillanatok a napok elmúlásával egyre nehezebben megmagyarázhatóak... Úgy érzem, ha minél közelebb kerülünk az átokkal sújtott birtok titokzatosságának megfejtéséhez, a cél, annál inkább távolodik Tőlünk…
Az este ismét különös dolog történt, a puha ágyam helyett a szabad ég alatt találtam magam Atalay-jal, és egy eddig még ismeretlen, barna hajú lánnyal.

~ Noszy, mi bajod van? Beverted a fejed? Össze-vissza beszélsz! ~ Szól a lomb-zöld színű farkas, miután visszahuppanok a földre, és próbálom saját magam számára megmagyarázni kint létem okát.
Atalay hangját továbbra is a fejemben hallom, mintha egy láthatatlan kapocs kötne össze bennünket. Szokatlan érzés.

Mikor észreveszem hosszú szőkés tincseimet, ahogy vállaimra omlanak, és felfedezem nőies kezeimet, hosszú vékony ujjaimat, remegő hangon szólalok fel, melyre az antis még zavarodottabban válaszol:

~ Miről beszélsz Noszy? ~ kérdi.

~ Atalay, én… én nem az vagyok, akinek gondolsz! – tudatom a farkassal, a szépséges elf lágy hangján. - Dvese vagyok, Norasya Kisasszony testében! – eszmélek fel újra és újra a hihetetlen valóságra, mialatt az állat füle tövéhez nyúlok, és végigdörzsölöm bundáját pont úgy, ahogy első találkozásunk alatt tettem. Bízom abban, hogy a jellegzetes mozdulat segít Atalaynak abban, hogy különbséget tegyen igazi gazdája, és köztem.

~ Érted már? – hajolok közelebb hozzá.

Amikor feleszmélek a mellettem lévő barnás hajú hölgyre, azonnal megszólítom. Eleinte nem figyel fel aggódó szavaimra, csak megérinti homlokát, és mély lélegzettel igyekszik nyugtatni heves szívverését. Viselkedése alapján olyan, mintha Őt is hasonló tünetek gyötörnék, úgy, ahogy az ébredés óta engem is. Fejfájásom továbbra sem csillapodik, és egyre jobban érzem az émelygést, ami tovább rontja közérzetem.
Nevemet említem, és hozzáteszem, miért jöttem a birtokra, de az ismeretlen hölgy zöld íriszei között csupán a bizonytalanság apró jeleit vélem felfedezni, de amint rátérek a hirtelen „nemi identitás” váltásra, hirtelen felsóhajt.

- Arlethre... Hogy lehetséges ez? Még nem volt itt az ideje! - morogja az orra alatt, és ajkai közt a szavakat, de éles, hegyes füleimnek köszönhetően minden egyes szavát jól értem.

- Az ideje? Mégis minek, kisasszony?
- Dvese herceg... Tudom, miről beszél. És nem tudom eléggé kifejezni, mennyire sajnálom, ami most Önnel és a társaival történt. - válaszol kedvesen, szinte csilingelő női hangon egy, már-már mozdulatában szinte ismerős, jó modorú illető.
- Megpróbáltam figyelmeztetni Meriant, tegnap este, amikor a tárgyalás zajlott a szalonban. Nem akartam, hogy akár csak egy nappal is tovább maradjanak itt a szükségesnél. Ő azonban nem figyelt. Bocsássák meg, hiszen csak egy tanulatlan szolgáló, aki abban a pillanatban nem gondolkozott logikusan.
Nem tudom, kinek lát most engem a szeme, Sceret herceg, én Tareth vagyok, Sirrethor Lanchryss egykori tanácsosa.

Nevének hallatán tűhegynyire szűkül pupillám. A levegő szinte megakad tüdőmben, mikor felismerem a tényt, hogy Vele is, és ezek szerint a kastély lakóival, Norasyával, és Feynn Századossal is hasonló eset történt. Testcsere?!
- Ön és a társai abban a hitben élnek, hogy találkoztunk és beszéltünk már, ez azonban nem teljesen igaz. A testemmel találkoztak, de nem velem beszéltek tegnap este a szalonban, hanem Meriannal a szolgálólánnyal. – folytatta tovább a női testbe zárt Tanácsos. Mondata után így egyértelművé válik a tény, hogy a tárgyalás alkalmával miért volt oly’ ideges, és zavart... - Muszáj volt fenntartanunk annak látszatát, hogy minden és mindenki a helyén van, hiszen úgy hittük, a társaival még időben távoznak majd a birtokról. – tájékoztat, miután a kastély felé pillant.
- Valaki ma eltávozott, amikor a vörös hold felkelt. Épp úgy, ahogy a kastély ura és úrnője néhány nappal ezelőtt. - suttogja keserűen, reményvesztetten, amit egy kis ideig hallgatatás követ.

- Tessék? – kapom fel fejem az „eltávozott” szó hallatán.
- Tareth Úr, hogy lehetséges ez? Meriantól azt az információt kaptuk, hogy a haláleset minden alkalommal az 5. napon következik be… - tudatom vele a tényeket, mialatt korábbi reakcióit figyelve ráeszmélek, hogy valószínű, ilyen, már szinte rendkívülinek mondható esemény egyszer sem történt a birtokon…

************** Hozzászólások száma : 38

Atalay hosszan hallgat és a szemeidet fürkészi. A tekintetéből úgy tűnik, mintha háborodottnak nézne.
~ Noszy, mi bajod van? Beverted a fejed? Össze-vissza beszélsz!~ hallod a farkas hangját, továbbra is csak a fejedben.

Amikor a férfias kezeidet kezded hiányolni, Atalay is egyre zavarodottabbnak rémlik.
~ Miről beszélsz Noszy? ~

Amikor megszólítod a számodra ismeretlen lányt, először nem figyel fel a szavaidra, csak megdörzsöli a homlokát, és mélyeket lélegzik, hogy mielőbb úrrá legyen szédülésen, mely érezhetően őt is épp úgy kínozza, mint téged.
- Dvese herceg vagyok, Skeretina-ból érkeztem a hagyatéki tárgyalásra. - a neved említésére aztán felkapja a fejét, és rád pillant. A zöld szemekből először azt olvasod ki, mintha nem értené, miről beszélsz, de hamar rendezi a vonásait.
- De… de, most Nő vagyok! Tudja, miről beszélek? Kérem, mondja meg, mi történik velem? – kérleled, mire ő felsóhajt.

- Arlethre... Hogy lehetséges ez? Még nem volt itt az ideje! - morogja az orra alatt, abban a reményben, hogy elég halk a hangja ahhoz, hogy ne hallhasd, Te most azonban - egy elf érzékeit birtokolva- minden egyes hangot jól hallasz.
Amikor ismét kérdőre vonod, újra rád néz, annak a sosem látott lánynak a tiszta, smaragd tekintetével.
- Dvese herceg... Tudom, miről beszél. És nem tudom eléggé kifejezni, mennyire sajnálom, ami most Önnel és a társaival történt. - válaszol egy vékony, kedvesen csilingelő női hangon egy válogatott, jó modorú illető.
- Megpróbáltam figyelmeztetni Meriant, tegnap este, amikor a tárgyalás zajlott a szalonban. Nem akartam, hogy akár csak egy nappal is tovább maradjanak itt a szükségesnél. Ő azonban nem figyelt. Bocsássák meg, hiszen csak egy tanulatlan szolgáló, aki abban a pillanatban nem gondolkozott logikusan.
Nem tudom, kinek lát most engem a szeme, Sceret herceg, én Tareth vagyok, Sirrethor Lanchryss egykori tanácsosa. Ön és a társai abban a hitben élnek, hogy találkoztunk és beszéltünk már, ez azonban nem teljesen igaz. A testemmel találkoztak, de nem velem beszéltek tegnap este a szalonban, hanem Meriannal a szolgálólánnyal. Muszáj volt fenntartanunk annak látszatát, hogy minden és mindenki a helyén van, hiszen úgy hittük, a társaival még időben távoznak majd a birtokról. - a kastély felé pillant.
- Valaki ma eltávozott, amikor a vörös hold felkelt. Épp úgy, ahogy a kastély ura és úrnője néhány nappal ezelőtt. - suttogja keserűen, reményvesztetten, majd egy darabig hallgat.

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Érzem, ahogy bőröm felszínén egy kellemesen hűs fuvallat vonul végig, ami egyik pillanatról a másikra, szinte már fájdalmasan, egészen csontomig hatol. Az érzés borzasztó kellemetlenné válik másodpercek alatt, és ahogy kezdek feleszmélni a hosszú és mély álomból, a kipihentség helyett, már-már elviselhetetlen, lüktető fejfájást érzek. Egész homlokom görcsben áll, ami kellemetlen szédülést idéz elő, még így, csukott szemmel is egészen kibírhatatlan… Az izmaim is fájnak.

Emlékeim szerint egy igen puha ágyon, a nagynéném által hímzett ágynemű között tértem nyugovóra, de mostanra ennek jelét sem látom… Szemeimet erősen összeszorítom, majd szemhéjamat igyekszem ellazítani, hogy végre láthassam, mi ez a hirtelen furcsaság körülöttem. Kezemmel halántékomhoz nyúlok, próbálom a kínzó fejfájásról elterelni gondolataimat, de a gyengéd masszírozás egyelőre hasztalan. Egy röpke pillanatban, egy hideg és nedves orr böki meg az arccsontomat, melyre halkan felnyögök.

Ajkaimat és szemeimet résnyire nyitom, s mikor már tisztulni látszik tekintetem, fejem fölött kövér bárányfelhők lassú vonulását vélem felfedezni. Pupilláim kitágulnak a látványtól, hisz pontosan emlékszem az egyszerű stílussal berendezett szobára, de ez egészen más… ez a tiszta égbolt…!
~ Mi ez…? Hogy kerültem ide? Hol vagyok? – a látvány pillanatában kérdések hada kezdi hasogatni elmém. Ahogy kezd előttem tisztán kirajzolódni a Napkorong az égen, a fejfájás mellett enyhe hányinger is kezdi gyötörni testem.

Oldalra fordítva fejem tudatosul bennem, hogy a nedves és hideg orr nem a fehér, bizarr viselkedésű kutyához tartozik, hanem a lombzöld színű farkashoz, aki Norasya kisasszony társaként jelent meg a birtokon.
~ Vééégre magadhoz tértél! Annyira megijedtem! ~ dünnyögi Atalay aggodalmasan, szavai egész fejemben újra és újra csengenek.
- Ah, Atalay… Mi a… - vonnám kérdőre az antist, de ahogy megszólalok, a markáns, jellegzetes férfias hangom helyett egy lágy, női hangszín csendül fel torkomból. Megdöbbenve görnyedem előre, kissé megköszörülöm torkom, de a szálkás, mély hang helyett továbbra is, egy igen ismerős női hang cseng a fülemben.
Felpattanok a furcsaságok tapasztalása okán, de szerencsétlenségemre olyan hirtelen állok fel vékony, kecses (!!!) lábaimra, hogy újra a földön találom magam. Atalay egy szempillantás alatt mellettem terem, és érdeklődni kezd furcsa viselkedésemet látva.
~ Mi a baj? Mi történt?
- Én… Nem tudom, egyszer csak itt találtam magam… Mi… Mi folyik itt? Atalay… – válaszolok feléje, de akkor jut el teljesen elmémig, hogy amit hallok, az nem a saját hangomon szól, egyenesen Norasya jellegzetes hangja lép ki torkomból. Rövid, barna színű tincseimbe fúrnám ujjaim, de ahogy arcom elé emelem kezem, újabb döbbenet uralkodik el rajtam.

- A kezem… a…. kezem… a férfias kezem… Hol… hol a kezem?! - remegő hangon szólalok fel, de továbbra is a Bájos Hölgy hangszíne csendül fel. „Ujjait” megmozgatom, de úgy fest, minden egyes porca hozzám tartozik. Szemeimmel követem testem vonalát, végignézek a hosszú fehér ruhán, ami rajtam van, majd pillantásom a tejföl - szőke tincseimen akad meg, melyek vékony, nőies vállaimon terülnek szét.

~ Nem, nem… ez hogy… ez hogy lehet?! Hogy kerültem Norasya testébe? Hol a Testem? És Ő? Ő került belém?! Miért csak én hallom Atalayt, milyen boszorkányság ez?! – zendülnek fel bennem a kérdések, de mikor hegyes füleimhez nyúlnék, nem messze tőlem egy idegen lányt fedezek fel, aki épp akkor tér magához.
Meghökkenek, mire Ő vontatottan a felül, és azonnal kezeire meredve zaklatottan felszólal.

- Ne... Jaj ne.... Már megint? De miért most?!

- Hölgyem, kérem! Kisasszony! – nyugtatom a barna hajú, fiatal lányt, mire közelebb csúszok mellé, hátha magyarázattal tud szolgálni a helyzetre. - Dvese herceg vagyok, Skeretina-ból érkeztem a hagyatéki tárgyalásra. De… de, most Nő vagyok! Tudja, miről beszélek? Kérem, mondja meg, mi történik velem? – kérdem aggódó tekintettel. Nagyon remélem, hogy értelmes válasszal tud szolgálni a hölgyemény, ugyanis reakciójából kiderülni látszik, nem ez az első ILYEN eset…

» Az ébredés: Norasya
» Duhow Dvese Sceret vendégszobája