Érkezés Onassisba, a Lanchryss birtokhoz

************** Hozzászólások száma : 38

A skeretinai herceg érkezése szerencsére ebben a városban nem okozott olyan mértékű feltűnést, ahogy az ifjú örökösnek aggódnia kellene az értékei, és/vagy testi épsége miatt, így minden gond nélkül megérkezett a birtokhoz sötétedésre.

Dvese is korábban érkezett a birtokra a megbeszélt óránál, hiszen az ember ilyen hosszú utazásba betervez néhány pihenőt, kitérőt vagy fennakadást, ami miatt pár órát veszít a terveihez képest az utazás idejéből. Skeret herceg is gyakorlott volt már az efféle protokollban, így plusz egy-két órával hosszabbra tervezte az útidőt a szükségesnél.
Mivel azonban nem kellett kényszerpihenőt tartania, és hamar megkapta a megfelelő útbaigazítást Onassisban, az Áldozat órájában el is éri a Lanchryss birtokot.

A cirkalmasan díszített fémkaput még nyitva találta, így akadálytalanul beléphetett, majd be is kopogtathatott a birtok kapuján.
A környéken nagy a csend a napnak ezen szakában, a kastélyból sem hallatszik jelentősebb mozgolódás, noha nincs még olyan késő, és egy ekkora, többszintes kastély igen sok alkalmazott munkáját követeli.

Egy fiatal, fekete hajú lány nyit ajtót Dvesenek kopogás után. Kedves, rendkívül nyugodt mosollyal fogadja a fiatal herceget, jól érzékelhető, hogy már várták az érkezését.

Érkezés Onassisba, a Lanchryss birtokhoz 246qik6

Érkezés Onassisba, a Lanchryss birtokhoz 246qik6

- Jó estét, Uram, miben lehetek a segítségére? - érdeklődi tőled. Amint elmagyarázod neki, (természetesen kellő bizonyítékkal - tárgyak-papírok) ki is vagy, és mi járatban, elégedetten biccent.

- Üdvözlöm Felség. Az én nevem Marian Felren. Már vártunk a megérkezésére, kérem kerüljön beljebb. - hajol meg az üdvözlést követően, majd amint beinvitál, félreáll a küszöbről és szélesre tárja Dvese előtt az ajtót.
Elégedetten nyugtázod a szolgálóruhába öltözött fiatal lány modorát, hiszen a kastélyban betöltött pozíciójához mérten választékosan fogalmaz, és kellően udvarias.

- Ha megengedi... Shane! - szól a hátad mögé ezután. Egy húszas évei elején járó, szőke hajú fiú jelenik meg Cyrano mellett, és biccentéssel üdvözöl.

Érkezés Onassisba, a Lanchryss birtokhoz 51sowg

Érkezés Onassisba, a Lanchryss birtokhoz 51sowg

- Kérlek, vidd a herceg lovát az istállóba, és viseld gondját hozzá méltóan, amíg az úr nálunk vendégeskedik. - kéri őt, és amint tőled is megkapja az engedélyt, elvezeti a lovadat az istállóba.

( Folytatás itt >>)

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

A segítőkész piaci árusnak köszönhetően sikeresen elindulhatok a birtok irányába vezető keskeny ösvényen. Kedvessége határtalan volt, ugyanis nemcsak az útvonalról, hanem a cél eléréséhez szükséges időről is tájékoztatott. Elmondása szerint csupán fél óra elérni a birtok határát, ezért lovam hátán utazva tovább, elindultam a helyes út irányába, miután megköszöntem az idős hölgynek a segítséget.

Lovam kantárszárát az eddigieknél erősebben szorítom, érzem, ahogy a nemes bőr anyagból készült sötét színű lovaglókesztyűm szinte fájdalmasan feszül kezemen. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a Lanchryss pár az elmúlt hetekben titokzatos módon elhunyt… Mi történhetett? Ez, és ehhez hasonló rejtélyes kérdés fogalmazódik meg bennem minden egyes megtett méter után. Időnként a távolba pillantva figyelem a szélesen elterülő Romyr hegység vonalait, de úgy érzem, mintha ugyanolyan távolságra lennék tőle most is, mint negyed órával ezelőtt.
Szívem nyugtalan, mely a lovaglásomon is érződhet. Képtelen vagyok Cyrano kényelmére figyelni, mikor kósza, negatív gondolatok mérgezik elmém. Amióta a tengerjáró gályát elhagytuk, hátasom ide-oda csapkodja fejét, lábát monoton módon, szétszórtan szedi. Igyekszem nyugtatgatni paripám, de tudom, ő is érzi zaklatottságom.
- Kérlek, nyugodj meg Cyrano, hamarosan odaérünk, ígérem. – szólok rekedtes hangon, közelebb hajolva hegyes füléhez. Megpaskolom oldalát. Válaszul aprót nyerít felém, és igyekszik a kérésemnek eleget tenni. Hátranyúlok a félig, nyergem alatt leterített halványzöld bársonypokróchoz, hogy elérjem az alatta rejtőző bőrtáskát, melyből néhány, a lovam számára eltett elemózsiát vehetem elő.

- Na, ki volt a legügyesebb paripa ma? – viccelődve teszem fel a kérdést Cyranonak, aki azonnal megérzi a friss répa kellemes illatát. Szája elé emelve a zöldséget megkínálom vele. Hátasom se perc alatt eltünteti az első darabot, de már kérve a többit, fejét rázogatva könyörög az újabb falatért. Felnevetek, mialatt ismét hátranyúlok, de a répa helyett, valami más akad kezeim közé…
Azonnal elhallgatok, ugyanis ez a valami hideg, és ha a megérzéseim nem csalnak, bizonyára egy fémből készült tárgy lehet.
- Ugye nem?... - morajlok fel, miután erőteljesen megrántom a gyeplőt, és lepattanok lovam nyergéből. Egy gyors mozdulat alatt felhajtom a bársonypokrócot, lecsatolom a táskát, és az alatta rejtőző tárgyat veszem kézhez.

- Az öreg! – rikkantok fel fennhangon. A fémtárgyat előhúzom hüvelyéből, és végignézek a tökéletes kovácsolt pengén. A nap enyhe fénye ragyogóan tükröződik az élen, melynek köszönhetően egyre jobban kirajzolódnak a kardra vésett rúnamotívumok. - Remek, még egy ok arra, hogy idegeskedjek… - teszem hozzá, miután ismét megszemlélem a fegyvert. Sajnálom Skeretina, sajnálom Védelmező, de egyelőre velem csak rosszul jártok… - szólalok fel mondatom elején cinikusan, de a végére csak elhalkulva motyogom magam elé a szavakat. Hogy ez most dicséretes, vagy sem… döntse el mindenki maga. Még herceg vagyok, s amíg az maradok, a magam útját járom…

Elmémet ismét más-más gondolat támadta meg, de elhessentgetve a tartalmak csíráit úgy gondolom, inkább tovább folytatom utam. Kardomat inkább kéznél tartom, sőt, olivazöld köpenyem alá rejtem, mintsem újabb problémával találjam szembe magam.
Lovam hátán utazva tovább, vágtára biztatom, így a cél eléréséhez szükséges idő tovább rövidül. A vágta gondolata jó ötletnek bizonyult, ugyanis még időben elértem Sirrethor Lanchryss 120 holdas birtokának szélét. A nap állását figyelve közel járhatok a halál istenének órájához, de ha jól gondolom, még van egy kis időm az előre megbeszélt találkozó idejéig. Leszállva lovamról közelebb sétálok a magasra nyúlt, fehér-fém kerítéshez. Megérintem. Szinte ámulatba ejt a zöldellő birtok nagysága és szépsége. A továbbiakban szemügyre veszem a háttérben húzódó csipkézett tornyokat, mely mosolyra húzza ajkaim.

Elérkezett az idő, Athrox órája.

Nem várok tovább, éleset füttyentve lovamnak a mellette kirakott főúton haladok a kastély felé. Elérve a bejáratot egy lépcsősor vezet a boltíves főkapuig. Mielőtt felsétálnék, és kopognék a fém, oroszlán formájú kopogtatóval, hátrapillantok Cyrano-ra, aki megnyugtatásomra könnyen feltalálta magát. – a főút mellett elterülő füves területet vette célba, az illatos fűcsomókat azonnal ételként azonosította, ami szerencsére egy jó időre lekötheti az állatot, míg én tárgyalok a Serle Feynn nevű örökössel.
- Ne csinálj galibát… - suttogok magam elé, majd megfordulok és egy mély levegőt veszek. Mellmagasságba megemelem karom, és háromszor kopogok a hatalmas gerendákból eszkábált főkapun…

************** Hozzászólások száma : 38

Serle és Noszy megérkezvén a birtokhoz a kovácsolt fémkaput nyitva találják, így akadály nélkül vezethetik lovaikat át a díszparkon egészen a kétszárnyú bejáratig.

A díszpark tulajdonképpen a kastély előkertjéül szolgál, mely rendezett, tiszta, kifinomult ízlésről árulkodik, mind a növényzet – bokrok, virágok, pázsit – mind pedig a dekorációs elemek tekintetében. Itt csak bokrok és növények láthatóak, itt fák nincsenek.
A kikövezett márványszín út, mely a kastélyig vezet, a díszpark közepén körtérré szélesedik, közepén szökőkút díszeleg. A kút közepén lévő talapzatról 3 egymásnak hátat fordító sárkányszobor zúdítja a szájából a vizet a kör alakú kútba.

(Folytatás a kastély szalonjában >> Katt)

* Kaszt : Bárd Hozzászólások száma : 24

Serle megnyugtat azzal kapcsolatban, hogy nem kell aggódnom a korai érkezésünk miatt, hiszen a kyrek vannak olyan alaposak, hogy felkészüljenek az efféle eshetőségre is, noha a kastély ura és úrnője nincs már az élők sorában, szolgáik bizonyára ragaszkodnak az ilyesfajta berögződésekhez. Apró mosollyal nyugtázom a szavait.
Atalayt már csak alig látom a zöldellő rengetegben, amikor lovainkat megindítva a távolban veszteglő kastély felé vesszük az irányt. Tudom, most hasztalan rendre intenem, hiszen nem csak én, de ő maga sem bír a benne tomboló rengeteg energiával. Bízom abban, hogy a birtokra érve már képes lesz viselkedni.

Lóháton, kényelmes tempót diktálva kicsit több mint fél órát igényel a lovaglás, mire a Lanchryss birtok teljes nagyságában tárul a szemünk elé, igazolva, hogy igazi kyr mestermunkával állunk szemben. A külső kialakítás és díszítés még így újszerűen is a régmúlt korok dicsőségét hirdeti. Mindig is csodáltam a kyrek kultúráját, és újfent alig hiszem el, hogy egy magamfajta ismét bebocsátást nyer egy kyr nemesi család kastélyának falai közé.
Majdnem olyan áhítattal csodálom az építményt, mint magukat a kyr nép képviselőit.
Mindig eszembe jut, hogy Tyával kiskorunkban úgy képzeltük el a kyreket anyánk elbeszélései alapján, mint valamiféle szellemlényeket. Tyara mindig azt mondta, hogy ők ragyognak a sötétben. Mosolyra rándulnak az arcizmaim, s egy pillanattal ezután Serle-re emelem fellegszínű tekintetem.
~ Igen, ő határozottan nem olyan, mint egy átlagos kyr… ettől függetlenül mindig körüllengi valamiféle megfoghatatlan, túlvilági aura, akárha szellem volna, épp, ahogy Tyara mesélte.
Talán csak én érzem felőle ezt a misztikus kisugárzást, talán csak a kiválasztottság miatt. ~ vezetem a lovam kantárszáron magam után, kissé lemaradva a százados mögött.. Árnyék alázatosan várakozik a lépcsősor alján, ahogy gazdája parancsolta. Ő pedig légies könnyedséggel utasítja maga mögé a márványszín lépcsősort, mely a kastély bejáratához vezeti, majd háromszor koccantja a kopogtatót a súlyos tölgyajtónak
Hitetlen mosollyal az arcomon ingatom a fejem, ahogy a nehéz fém fához verődő hangja betölti a néma birtokot. Három kopogás. Bizonyára véletlen, és semmiféle összefüggésben nem áll a szóbeszéddel, mely szerint a kyrek viszolyognak a páros számoktól, mert balszerencsésnek tartják őket. Így ha módjukban áll, mindenképp elkerülik az ilyen számokkal való kapcsolatot. Tehát bizonyára sosem vesznek ki olyan fogadói szobát, melynek száma páros, és biztosan nem házasodnak páros számra végződő évben és napon.
~ De vajon szerencsétlenségnek élik meg azt is, ha két gyermekük születik egyszerre? ~ tűnődöm magamban, s csak a szemem sarkából látom, ahogy Atalay az egyik irányból felém rohan és próbál eliszkolni mellettem a birtok másik végébe, én azonban még időben elkapom a grabancát.

- Atalay. Amíg itt vendégeskedünk viselkedj, kérlek. – suttogom a fülébe, ám mielőtt bármiféle választ adhatna a bejárat kilincse megnyikordul, az ajtó pedig lassan kinyílik…

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Ujjaimat óvatosan körbefonom az aranymintázattal övezett porceláncsésze vékony fülén, majd szélét ajkaimhoz érintem. Érzem a jázmintea üde, frissítő, kissé fűszerezett aromáját, miközben belekortyolok a forró italba. Jól esik… végre egy kellemes pillanat a mai napon. Ajkaimat mosolyra húzom, miután a diófából faragott asztalra visszahelyezem a még félig teli csészémet. Az előttem elterülő hatalmas üvegablakokon beszűrődő fénysugár félig áttetsző ragyogását figyelem, emellett igyekszem csak a madarak harsány hangjaira koncentrálni, akik továbbra is csak az itató hűs vizében játszadoznak. A közel két méteres ablakokon keresztül mindent látni...
A gondozott kert minden egyes virága a szemem elé tárul, szinte érzem a stílusosan megmetszett bokrok, fák, sövények kellemes tavaszi illatát.
Aprót sóhajtok. Kezeim lazán, a combomon pihennek, ujjaim kissé görcsösen, összekapcsolódva borulnak egymásra. Kizárok minden zajt, morajt, mely körülvesz, és csak az arcomat érő kellemes melegre koncentrálok. Jó ez a kis nyugalom a sok papírmunka után…

„- Fiam, hamarosan itt az idő, hogy átadjam a helyem. A trónt. Mint király, és mint atyád, nem akarom azt látni, hogy ellenkezel, nőj fel végre!”

Ez az én szerencsém… Az egyetlen pihenőidőmben sem tudok kellőképpen a nyugalomra koncentrálni, folyton folyvást apám szavai csengenek a fejemben.

- Szigorú volt, talán… korábban még nem is láttam ilyennek. – szólalok fel halkan, szinte suttogva a mai napon tapasztaltakra visszaemlékezve.
Meg kell felelnem. Tudom, de… miért oly’ nehéz? Nyomaszt a kérdés, mert származásomat nem hazudtolhatom meg, de mégsem akarok az lenni, mint aki vagyok. Nem akarom, hogy megváltoztassanak… Arcomról a mosoly azonnal tovavész.

Egy mély sóhaj kíséretében összegörnyesztem testem és a bársonydívány támlájára támasztom mindkét karom. Fejemet hátradöntöm, melynek következtében homlokomnál elterülő tincseim hátrabuknak. Felsőruházatom meggyűrődve terül el rajtam, de cseppet sem zavar… A kinti tér helyett, most a hall plafonját kémlelem… Szemügyre veszem az aranyozott bordázatot és a több karátos kristálycsillárt is.

- Miért kellett hercegnek születnem? – jut eszembe származásom újfent, a ragyogó pompát látva. Élményeim, érzéseim szálait tovább göngyölném, de kósza gondolataimat egy erőteljes kopogtatás töri meg. Szinte visszhangzik a morajlás a teremben. A tompa hang hallatán összeszűkítem szemeimet, ugyanis ez annyit jelent: „Felség, jelenése van…”

- Nem vagyok itt, Hebrid! – nyögök fel fájdalmasan.
- Uram, bejövök… - szól Hebrid a Sceret család komornyikja. Tisztán hallom, ahogy nyílik az ajtó, és ahogy csukódik, majd az idősödő alkalmazott nehézkes lépteinek hangjai surrannak a fülembe. Megáll mellettem, és végignéz hanyag testtartásomon. Lassan oldalra fordítom fejem, hogy megkérdezzem, mit akar az egyetlen pihenőidőmben, de amint kinyitnám a szám, megakad bennem már az első szó is. Egy ezüsttálcát látok meg kezében.

- Ugye ez nem az, aminek látszik? – szólalok fel nyűggel hangomban.
- Attól tartok Úrfi, nem tudom mire céloz. – szól mosolyogva, játszadozva fátyolos hangjával.
- Amióta mellém rendeltek, egyre ravaszabb vagy… - válaszul én is mosolyt húzok ajkaimra, mialatt tekintetét fürkészem. – Kérlek, kivételesen most add oda apámnak a törvénymódosításokat, elvégre Ő a király, neki kell aláírnia, és hitelesítenie. – szólalok fel ismét, majd a langyos teámba kortyolok.

- Dvese herceg, ezt szigorúan Önnek címezték. – Hebrid elhalkult hangon nyújtja közelebb a tálcán lévő iratot, miközben kissé meghajol.
A kortyolgatás közben lenézek a tálcán lévő borítékra.

- …Rendben, hagyd itt. - törődöm bele. – Te pedig tarts szünetet, ez parancs. – teszem hozzá, miután felállok és elveszem a tálcán lévő levelet.
Hebrid mélyen meghajolva köszön el, és távozik a szobából. Követem minden egyes mozdulatát, majd az ajtócsukódás után sóhajtva megrázom fejem.
- Akaratos lett az öreg… - dünnyögöm magamban, majd a kezeim közt pihenő kisméretű borítékra pillantok.

Címzett: Duhow Dvese Sceret – Skeretina hercege
Helyszín: Arminas legdélebbi része /Önálló sziget/ – Skeret Birodalom
’Sk. Hercegség – félsziget’

A további sorok olvasása után tágra nyílnak szemeim. Egy ismerős név… Yovanne Lanchryss.
- Yovanne néni? – csuklik el hangom, miközben a boríték felületén lelkesen keresem a feladó nevét. A levelet egy bizonyos Tareth Del’Ranor, a birtokon alkalmazott tanácsos küldte. Furcsa, hisz korábban nem hallottam ezt a nevet…
Megfordítom a borítékot, és a papírfület egy mozdulattal feltépem. Kihajtogatom a benne lévő, keménypapírra írt hivatalos levelet.
Számat résnyire nyitom, mialatt szemeimmel követem a tintával írt sorokat. Megállt bennem az ütő is, úgy érzem, a fáradt levegő szinte szétfeszíti mellkasom, ahogy a levelet olvasom.

- Ez… ez mégis hogy történhetett?… – ledermedve suttogom magam elé az alábbi szavakat, majd újból a levélben leírtakra pillantok.
~ Közel 120 holdas területű föld Onassisban, a Romyr hegység széles, nyugodt völgyében… - olvasom fel hangosan, miközben lelki szemeim előtt megjelenik a gazdag birtok képe.

~ Tárgyalás… 2 örökös… - szűröm ki az alábbi szavakat a levélből.
- …He?... – akad meg a szemem az alábbi számon. Kettő…
- Serle Feynn… - ejtem ki a másik örökös teljes nevét pár sorral lejjebb. - Szóval Ő lehet Sirrethor Lanchryss nemes egyik rokona, akivel osztoznom kellene egy földterületen… - állapítom meg a tényeket, majd törzsem mellé engedem le mindkét karom.

- Ez agyrém… mi ez az egész? – tűnődöm el ismét, majd szabad kezemmel az előrebukott tincseimbe fúrom ujjaim. Egy ideig mélázom a helyzeten. Kettős érzés van bennem, ám a gyász erősebben fogja testem, mint a haszon. Örülök a földterületnek, mert rengeteg lehetőség rejlik benne, de a tény, hogy a rokont, akit ily’ csekély idő alatt elvesztettem, elnyomja az örömöm.

Nem tehetek mást, a levélben leírtak szerint cselekszem.

A kérésnek eleget téve hosszú levelezésbe kezdek a Serle Feynn nevű fiatalemberrel, akivel sikerült egy mindkettőnk számára elfogadott előzetes találkozót megbeszélnünk a birtok közelében.
Minden egyes levél elküldése után a Lanchryss házaspár hirtelen halálhíre lüktetett fejemben, melynek hátterét a mai napig homály fedi…

Néhány gyászos hét elteltével végül elérkezett a személyes találkozás napja.
A megbeszélt időpontra külön helyet foglaltam magam és paripám részére az Onassisba tartó tengeri hajóra. Indulásom előtt a kastélyunk déli folyosóján épp találkoztam az öreg szolgálóval, aki készségesen segített előkészíteni Cyrano-t az útra. Magabiztos léptekkel környékeztem meg a palota mellett elhelyezkedő istállót, majd felnyergelve lovamat végigpaskoltam vastag, erőteljes nyakát. Övtartómból elővettem Tareth tanácsostól címzett levelemet, mely kilétemet igazolhatja a történtek kapcsán. Óvatosan kihajtottam, és ismételten végigfutottam az iratban leírt helyszín pontos címét, elhelyezkedését. A koordináták áttanulmányozása után lovamra felcsatolt bőrtáskába helyeztem az okmányt, majd egy gyors mozdulattal felpattantam gyönyörű, udvari hátasomra.

- Hebrid, bizonytalan ideig leszek távol… a törvénykezéseket később aláírom. – vetem oda búcsúzásképpen az öreg szolgálónak, aki meghajolva veszi tudomásul kérésemet. – Isten veled. – suttogom a továbbiakban, majd erőteljesen meghúzva lovam kantárszárát, a kikötő felé vágtatok.

Gondolataim az út során végig cikáztak, hol a Serle Feynn-nel való levelezésről, hol pedig a szörnyű halálhír babonázta meg elmém.
~ A hatalmas, sugárzó égitest ma valahogy sokkal tompábbnak tűnik az égbolton… - állapítom meg lovaglásom közben.
Percek elteltével már elérem a kikötőváros forgatagát. Fiatal, középidős rakodómunkások, matrózok, a hajóállomáson áruló, dolgozó férfiak, nők nyüzsögnek a tömegben. A hatalmas gang mellett már ott áll a gálya, ahol az előre lefoglalt helyet azonnal elfoglalom. Leszállok lovamról, és a számára fenntartott helyre vezetem. Az út hossza kezd az örökkévalóságig tartani, de próbálom élvezni a lágy szellőt, annak kellemes tenger-illatát…

Leszállva a hatalmas tengerjáróról egyenesen a birtok felé vezető úton haladok tovább paripám hátán, melyet egy, a birtok közelében ücsörgő kofától tudakolok meg.
A háttérben már látni a szélesen elterülő Romyr hegység vonalait…

- Kaszt : Harcos Hozzászólások száma : 14

Az El Hambra homokdűnéin át vezető út mindnyájunk kedélyállapotát igencsak megviselte, a tikkasztó forróság és a láthatárt betöltő aranysárga homok még a mindig izgatott Athalay lelkesedését is hamar megtörte. Árnyék volt az egyetlen, aki még a pokoli hőség ellenére is egykedvűen, a kimerültség minden jele nélkül tartotta az általunk kijelölt útirányt.
A Yasmir városában tartott, mindössze néhány órásra szabott pihenő alatt mindvégig azon merengtem, hogy egy olyan távoli rokon, mint Sirrethor Lanchryss, vajon miért hagy ilyen tekintélyes földbirtokot valakire, akit alig ismer?
A nagybátyám, Fhadyrs a családi étkezéseket gyakran színesítette a kalandozónak állt Lanchryss-ról szóló történeteivel, így a név nem volt ismeretlen a számomra. A viselőjével személyesen azonban sosem találkoztam. Mindezek ellenére, mivel kalandor életmódja okán a Feynn dinasztia Sirrethor-t is amolyan fekete bárányként kezelte, egyfajta sorsközösséget éreztem a férfival, és nem volt kétségem afelől, hogy ő is hasonlóképp érez, amikor a nevemet hallja. Talán ennek tudható be a szokatlan végrendelkezés, ám akármi is az igazság, Sirrethor már nem adhat magyarázatot a döntésére. A levélben egy másik örökös neve is szerepelt, bizonyos Duhow Dvese Sceret-é, aki anyai ágon tarthat számot a földbirtok tulajdonjogára. Hosszú, heteken át tartó levelezés, időpont egyeztetés eredménye, hogy végül a tünde szépség és jómagam átléptük Onassis városának határát, hogy a Lanchryss birtokot felkeresve tárgyalni kezdhessünk az idegen örökössel a további teendőkről. A kikötővárost hírneve alapján jóval kisebbnek, csendesebbnek véltem, így az első percekben felkészületlenül ér a piactér felé áramló tömeg, vonásaim azonban szigorúan tartják magukat az állandó maszkként viselt nyugodt, közönyös arckifejezéshez. Útitársaimat szemmel tartva kényelmes tempóban kerülgetem az utamba kerülő matrózokat, és rakodómunkásokat, fagykék tekintetem fogadó, vendégház, vagy taverna cégére után kutat. Néhány perc múlva rátalálok a keresett épületre, és Norasyához intézve a szavaim, a fogadó irányába terelem Árnyékot.

- A fogadós talán szolgálhat egy kevés felvilágosítással a Lanchryss birtokot illetően. – indokolom meg röviden a kitérőt, majd alig tíz perc kérdezősködést követően meg is kapjuk a szükséges útbaigazítást.
~Meg kell állapítanom, hogy az onassisiak nem túl beszédesek...~vetül fel bennem a gondolat, miközben magunk mögött hagyjuk a nyüzsgő kikötővárost, és az örökül hagyott birtokhoz vezető keskeny erdei ösvényre lépünk.

- A vártnál korábban érkeztünk, százados. – hallom jobbomról a tünde kellemesen lágy hangját, s ahogy tekintetét követve jómagam is az égre pillantok, elgondolkodom, mennyivel járhatunk az érkezésünk időpontjául megadott óra előtt.

- A Léptek órájában járhatunk… - válaszolja meg a kimondatlan kérdést Norasya, akárha olvasna a gondolataimban, s ennek hatásaként kissé meglepetten viszonzom a pillantását.

- A kyrek alapos nemzet kisasszony, a birtok személyzete már minden bizonnyal felkészült a fogadásunkra. – teszek egy kísérletet a lány aggodalmainak eloszlatására, gondolataim azonban egyre gyakrabban kalandoznak az ismeretlen örökös, Lanchryss feleségének leszármazottja irányába. Vajon ki lehet ez az állítólagos herceg, s mik a szándékai a birtokot illetően?Már önmagában a tény rendkívül különös, hogy Sirrethor egy embert választott hitveséül, ám az, hogy a nő rokonságát nem zárta ki az örökségből, merőben szokatlan.
Rossz előérzetem támad az egész helyzettel kapcsolatban, ám mivel Sirrethor engem jelölt meg örököseként a végrendeletében, nem marad más választásom, mint hogy megegyezésre jussak a herceggel, és közösen rendezzük a birtok sorsát.

- Az lenne a Lanchyriss birtok? – rezzenek fel a néhány lépéssel előttem járó szalmaszőke szépség kérdésére, s csak ekkor tűnik fel, hogy jócskán lemaradtam. Sietősebb tempóra ösztökélve Árnyékot könnyedén beérem a tünde sebes léptű lovát, és alig egy szívdobbanással később már egymás mellett állva csodáljuk a lenyugvó Nap mélyvörös fényében fürdő kastély impozáns méreteit.

- Úgy vélem kisasszony. Az udvarház építészeti stílusa minden kétséget kizáróan erre enged következtetni. – felelek kissé szarkasztikus hangvétellel méltatva a kastély mindentől távol eső elhelyezéséhez mérten kissé túlzó cirádák, díszítő elemek láttán, majd a gyeplőt megeresztve útnak indítom Árnyékot.

- Jöjjön, nézzük meg közelebbről is. – biztatom indulásra a tündét, s valamiért cseppet sem ér meglepetésként, hogy Athalay már egy teljes testhosszal előttünk jár. Mire beérjük a lombzöld antist, ő már legalább kétszer oda-vissza körbejárta a birtokot, s ki tudja, talán már a háznéppel is életre szóló ismeretséget kötött. Elnéző mosollyal a szám szegletében ugrom le Árnyék nyergéből, hogy a kétszárnyú, vasalt tölgyfa ajtóhoz lépve a kopogtató segítségével a kastélyban élők tudtára adjam érkezésünket.
~Őszintén kíváncsi vagyok, vajon mi fogad minket az ajtón túl...?~

* Kaszt : Bárd Hozzászólások száma : 24

A perzselő sivatagi forróság után valóságos felüdülés megérkezni Onassisba. Sosem jártam még ebben a városban azelőtt, így a zsúfolt főtér nem kicsit meglep. Csak magamnak vallom be, hogy mikor a százados azt mondta, egy kyr származású rokona őrá hagyta a birtokát, abban a hitben éltem, hogy az említett kastély egy csendes, nyugodt környezetben található. Csupán a szemem sarkából pillantok a mellettem lovagló kyrre, aki mint mindig, most is magabiztos tartással ül a nyeregben, szakasztott úgy, mint aki tökéletesen tisztában volt azzal, milyen népes városba jövünk. Ez bizonyára így is van…
Szerencsére kellően jól kezelem Nirquis kezdeti nyugtalankodását, és Atalay sem kószál el messzire tőlünk, így nem érzem szükségét annak, hogy leszálljak lovam hátáról.
A közeli fogadóban aztán gyors útbaigazítást is kapunk. A pult mögött álló férfi egy ideig hallgat, majd az ajtóból megmutatja, melyik úton kell elindulni a Lanchryss család kastélyához. Amint kiérünk a házak közül, a tömeg már nem akadályoz tovább bennünket, és zavartalanul megtehetjük a hátralévő kilométereket.
- A vártnál korábban érkeztünk, százados. – pillantok a sötétedő égboltra.
- A Léptek órájában járhatunk… - teszem hozzá halkabban, elgondolkozva, hogy vajon nem lesz-e ez probléma a vendéglátónk számára? Elvégre Athrox órájáig még 4 óra van hátra.
Vajon a másik örökös, a skeretinai herceg hogyan viszonyul a tényhez, hogy osztoznia kell az örökségen? És nem utolsó sorban, hogyan lehetséges, hogy a házaspár mindkét tagja ilyen hirtelen lelte halálát? Ennek részleteiről még semmit sem sikerült megtudnunk a levélből, ám most nem is bátorkodnék előhozakodni ezzel Serlenél…

Kényelmes tempóban haladunk előre, míg a szűk erdei ösvény ki nem szélesedik, s végén újfent előbukkan az erőtlen, narancsvörös fénnyel izzó égitest. Lassan sötétedik, ám a horizonton végre láthatóvá válnak a kastély körvonalai.
- Az lenne a Lanchyriss birtok? – szűkítem résnyire a szemem, hogy jobban láthassam az épületet, ezalatt Árnyék mellénk léptet. A tény, hogy egy ilyen tekintélyes méretű kastélyba vagyunk hivatalosak – én tulajdonképpen idegenként-, kissé idegessé tesz…

************** Hozzászólások száma : 38

Serle és Noszy lóháton érkezik Yasmir felől, hosszú és kimerítő utazást tudnak maguk mögött. A város főterén kértek útbaigazítást a Lanchryss kastélyhoz, s még a fogadós leplezett kelletlenkedésének sem tulajdonítottak komolyabb jelentőséget. A Serle birtokában lévő hivatalos irat egyenes, bonyodalommentes belépést biztosít majd számukra a kastélyba, ahol Sirrethor tanácsosa, Tareth Del’Ranor Athrox órájára várja az érkezésüket.

Dvesenek valamivel kellemesebb utazásban volt része Eranvel felől, a Kristályvárosban ugyanis sikerült helyet foglalnia a maga, és hátasa részére az egyik Onassisba induló gályára. Az ifjú herceg így Narquelion órájára el is érte úticélját, s kezében a kilétét igazoló hivatalos irattal útbaigazítást kapott az egyik kofától a Lanchryss birtok felé. A férj tanácsosát kell keresnie, Tareth Del’Ranort, aki maga is az egyik résztvevője lesz a birtok jövőjét firtató tárgyalásnak, melyet korábbi megbeszélés szerint a halál istenének órájára időzítettek.