Tárgyalás a kastély szalonjában

- Kaszt : Harcos Hozzászólások száma : 14

A komornyik gyászterhes tekintete számtalan elvesztett életet vonultat fel alig egy szemvillanásnyi idő alatt, s ez némiképp nyugtalanítónak hat számomra. Igen rövid idő alatt számos a Lanchryss uradalom érdekeltségi köréhez tartozó ember lelte halálát az örökül hagyott földeken, ami meglehetősen sötét képet fest a birtok jövőjéről...

Éjszín pillantásom Bletram fagykék tekintetéről a gazdagon díszített ablakkeretre vándorol, majd az üvegen túli komor sötétségbe vesző tájon állapodik meg. Gondolatim útvesztőjébe merülve hallgatom a komornyik magyarázatát a birtokon bekövetkezett halálesetek körülményeit illetően, egyértelműen valamiféle misztikumra utal, hogy mind ugyanannyi idő elteltével, ugyanolyan módon távoztak Athrox sivár birodalmába.
Amikor Beltram arra kér, legkésőbb a Béke napján hagyjuk el a Lanchryss birtok területét, némán biccentek a szavaira, semmiképp sem tenném ki sem Norasyát, sem Sceret herceget efféle veszélynek. Jómagam esetében már egészen más a helyzet, mert bár Athrox nem ajándékozta nekem a halhatatlanság princípiumát, úgy vélem, kevéssé valószínű, hogy ideje korán magához szólítana.

- Fogadja hálás köszönetem, amiért beavatott a birtokon zajló események részleteibe, bízom benne, hogy a jövőben is számíthatok a bizalmára Beltram. Tekintve, hogy mindannyiunknak hosszadalmas, s bizonyára kimerítő utazásban volt része az elmúlt néhány napban, úgy vélem nincs semmi akadálya annak, hogy a továbbiakat holnap vitassuk meg. – emelkedem fel a helyemről, miután minden kérdésemre választ kaptam a birtok ügyeit intéző kyrtől, majd társaimhoz fordulva kellemes pihenést kívánok az éjszaka fennmaradó óráira. Miután elköszöntem a jelenlévőktől, szótlanul követem a hollófekete hajú szolgálólányt, akit Beltram bízott meg a szobáink előkészítésével.

************** Hozzászólások száma : 38

Amennyiben már egyikőtök sem fog több kérdést intézni a hallottakkal kapcsolatban Beltramhoz, ő szorgalmazni kezdi, hogy mind térjünk nyugovóra, elvégre biztosan hosszú és kimerítő volt az utazás számotokra, épp úgy, mint a rengeteg információ, amit az elmúlt órákban hallottatok a birtokról.
Beltram természetesen megígéri, hogy amennyiben bármi kérdés merül fel, vagy bármiféle megoldás eszetekbe jut, úgy holnap reggeltől áll rendelkezésetekre, hogy ezeket megbeszéljétek.

Ezután arra kéri a fekete hajú szolgálólányt, Meriant, hogy kísérjen fel benneteket a korábban előkészített vendégszobákhoz, ahol lepakolhattok és békésen, kényelmesen eltölthetitek a ma éjszakát.

************** Hozzászólások száma : 38

- Nos Sceret úr... - tér ki Beltram az ifjú örökös birtokkal kapcsolatos kérdésére.
- Megbízható forrásból tudjuk, hogy mielőtt Lanchryss úr megvásárolta volna a földrészt, hogy kastélyt építtessen, ez a terület évtizedekig kihasználatlanul, üresen állt. Hajdanán talán törpök bányászhattak a hegy belsejében, de értesüléseink szerint a tárnák javát már lezárták. - pillant komolyan Dvese felé, olybá' tűnik korábban már igyekeztek körbejárni a hely előtörténetét.

Amikor Beltram Serle felé fordul és megszólítja, egy percre szemkontaktust teremt vele, nem tudván, hogy Athrox kiválasztottja miféle rejtett képességet birtokol.
A százados elméjében tíznél is több halott arcképe villan fel gyors egymásutánban. Egy igencsak fiatal kislány, egy idősebb férfi, és egy életerős fiatalember vonásai is kirajzolódnak a villódzásban elsőként, mindhárom embernek látszik. Majd pedig szolgaruhába öltözött fiatal lányok, egyszerű, törtfehér ruházatú férfiak, s utolsóként maga Yvonne és Sirrethor arca is megmutatkozik, amennyiben a százados elég ideig tartotta fenn a szemkontaktust.

- A beköltözést követő harmadik hónapban következett be az első ilyen haláleset. Egy fiatal inasfiú volt az első áldozat, akit a ház ura komornyiknak szánt miután... az én szolgálati időm, immár tekintélyesnek mondható koromból adódóan lejár. Különösnek tartottuk, ami történt, hiszen a fiú alig 20 esztendős, életerős, bár olykor kissé hanyag személyiség volt. Valójában nem értettük a jelenség okát. A haláleset egyszerű szívleállásnak tűnt, ahogy Onassis gyógyítója leírta. Ez után az esemény után sokáig semmi sem történt, az életünk visszatért a megszokott kerékvágásba, de a különös jelenség pár hét elteltével újra megismétlődött, és onnantól fogva 5 naponként újabb és újabb halottal kellett számolnunk. Mind ugyanúgy lelték a halálukat, kivétel nélkül, így egy idő után már nem hívtuk a gyógyítót a városból, attól tartva, hogy Urunk esetleg bajba keveredhet a történtek miatt. - rövid, gondterhelt szünetet tart.
- Azért mondta... a tanácsos úr, hogy semmiképp se maradjanak a kastélyban 3 napnál tovább, mert a legutóbbi haláleset 2 napja történt, és ahogyan korábbról már jól tudjuk, az esemény 5 naponként ismétlődik. Ezért ragaszkodnom kell hozzá, hogy mielőbb, de legkorábban holnap elhagyják a birtok területét. - tart újabb, ezúttal jóval nyomatékosabb szünetet az előzőnél, és szinte könnyű, ám gondterhesen lassú léptekkel az ablakhoz sétál. Merengve pillant ki az éjszakai sötétségbe.
- A kezdetek óta nagyjából 15-20 haláleset is történhetett már. Az itt élők kezdenek megőrülni, s a fejetlenségnek hála már magunk sem tudjuk felidézni, hányan haltak meg a kastély falai között, Feynn százados. És biztosan tudjuk, hogy nem marad más választásunk, mint így vagy úgy, de mielőbb elhagyni a birtokot. Még van néhány napunk, ami elég lehet, hogy újragondoljunk mindent, de először tudnunk kellett, Önök hogyan döntöttek a birtok sorsáról. Bízom benne, hogy a lehető legbölcsebb döntést hozzák mindennek tudatában. -

- Kaszt : Harcos Hozzászólások száma : 14

A tanácsos rendkívül meghökkentő távozását követően a szalmaszőke tünde nyugodt, békés hangja zavarja fel a hirtelen beálló döbbent csendet, hangszínének lágy tónusa elcsitítja a bennem dúló indulatokat. Bájos útitársnőm egyetértőn helyesel Sceret úr azon felvetésére, mely szerint nem ismeretes olyan átok, amely képes volna az életére törni az áldozatának mialatt az álmok birodalmában jár, sem olyanról, mely a józan ész hatalmát emésztené fel.

- Jómagam nem vagyok igazán jártas az átkok, és rontások világában, így mindössze az Önök véleményére támaszkodhatom – fordulok szembe a szalonban tartózkodókkal, mielőtt folytatnám a megkezdett mondatot – ám úgy vélem, semmiben sem lehetünk biztosak mindaddig, amíg valaki a házban élők közül magyarázattal nem szolgál az imént történtekre.

Ekkor, mintha csak a korábbi szavaimnak kívánna érvényt szerezni, Beltram lép a szalonba, hogy a tanácsos zaklatott távozásának okát firtassa, ezúttal azonban én vagyok az, aki megelégelve a mellébeszélést, magyarázkodásra késztetem a láthatóan ideges férfit.

- Nyugodjanak meg, és üljenek vissza, kérem. – int nyugalomra az idősödő kyr, s bár egy árnyalatnyival sem érzem kevésbé aggasztónak a helyzetet, eleget teszek a kérésének. Mielőtt helyet foglalnék, a tőlem alig karnyújtásnyira álló Norasyára pillantok, s kihúzom a hozzám legközelebb eső széket, hogy hellyel kínálhassam magam mellett. Türelmesen megvárom, amíg helyet foglal, majd Sceret úrral egyetemben élénk érdeklődéssel hallgatom a komornyik hozzánk intézett szavait.
Bár eleinte az a sötét gyanú körvonalazódik bennem, hogy Beltram ismét igyekszik elkendőzni előlünk az igazságot, végül mégis rátér a puszta tények ismertetésére szorítkozó magyarázatra, és röviden vázolja, mi zajlott az elmúlt néhány hónap során a Lanchryss birtokon.

- Feynn százados. – emeli rám tintakék tekintetét, egyértelműen nekem címezve további gondolatait, s ahogy a sötét szempár találkozik az enyémmel számtalan elvesztett élet fájdalmát látom bennük átvillanni. Zavartan hunyom le a szemem egy pillanatra, hogy megtisztítsam elmém a Beltram tekintetéből felém sugárzó veszteségtől, s bár megtanultam bízni az Athroxtól kapott adottságaimban, most mégis kétségeim akadnak aziránt, amit az imént a komornyik szemében láttam... (Nyilván itt most arra próbáltam kilyukadni, hogy Serle-nek elméletileg van egy olyan adottsága kiválasztottként, hogy mások szemébe nézve látja azokat, akiket elvesztett az élete során. Mivel ez önkéntelenül működik, bátorkodom megkérdezni, mit láthatok Beltram szemében? Én arra saccoltam, hogy a közelmúltban sok ember elhullott itt, ha már a szolgák elkezdtek elslisszolni innen, de a biztonság kedvéért gondoltam rákérdezek... Very Happy

)

- Bár nem hallottam, a tanácsos szavait a Lanchriss házaspár halálával kapcsolatban, de amennyiben azt mondta Önöknek, hogy a halál álmukban érte őket, úgy ezt megerősíthetem. Pontosításként hozzá kell tennem, hogy nem egyszerre estek áldozatul eme különös történésnek. Először az Úrnő nem ébredt fel, rá 5 napra a ház ura is hasonlóképpen eltávozott... Sajnálom, de azóta sem tudjuk megfejteni, mi zajlik a birtokon, és hogyan is vethetnénk véget ennek. Azóta a szolgák több mint fele elhagyta Onassist és biztos vagyok benne, hogy soha többé nem fognak visszatérni. Azok, akik itt maradtak, félnek. Nem akarnak elmenni innen, de ők is érzik, ha nem döntenek a távozás mellett, később már nem lesz lehetőségük rá. Ma estéhez 3 napra valaki megint eltávozik közülünk, s nem marad utána más, csupán az élettelen test az ágyban, vagy ahol épp elnyomta az illetőt az álom. – szolgál kimerítő részletességű válasszal a korábbi kérdésemet illetően, szavait alátámasztani látszik mindaz, amit az imént a tekintetében látni véltem. Néhány percnyi szünetet követően Beltram arra kér minket, hogy még az újabb haláleset bekövetkezte előtt döntsünk a birtok sorsa felől, s hagyjuk el azt, mielőtt az óra elüti az éjközépet. Megfontoltan biccentek szavaira, miközben magamban szóról-szóra elemzem az imént elhangzottakat.

- Remélem tévedek, de valószínűnek tartom, hogy azért nem értesítettek Bennünket, mert… valóban nem volt rá esélyük. – ragadja magához a szót az ifjú Sceret herceg Beltram válaszát követően, visszatérve Norasya korábbi gondolatmenetére a Lanchryss házaspár segítségnyújtás elől való elzárkózását illetően.
- Még bizonytalan, hogy mi miatt szórtak átkot erre a vidékre, de kissé aggódok, hogy talán a birtokon valami rendkívüli dolog található, melyről talán még Sirrethor nemes Úr sem tudott mikor megvásárolta a birtokot. Talán ennek is köze lehetett ahhoz, hogy az értesítésről lemondtak… Nem tudták, pontosan mit keressenek, mi az oka az átoknak… A ház urának 5 napja volt a tragédia okának felkutatására, de a jelenlegi helyzetet ismerve, Ő is sikertelen lehetett az ügyben. Az utolsó napon már valószínűleg arra számíthattak, hogy haláluk bekövetkeztekor, az örökösödési megbeszélésen kideríthetünk néhány információt a halálukról, és megfékezhetjük ezt a fertőző kórt, ami a birtokot ködként tartja fogva… - foglalja össze meglátásait Skeretina trónjának örököse, ám jómagam nem osztom a véleményét.

- Én úgy hiszem, Sirrethor esetében kissé más volt a helyzet, emessir Sceret. Bár sajnálatos, de távoli rokonom minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy sem a Lanchryss, sem pedig a Feynn- háztól nem remélhet érdemi segítséget, tekintve a tényt, hogy családja határozott kérése ellenére elvette feleségül a nagynénjét, s egy ilyen távoli vidékre költözött. Hogy suessa Yovanne miért nem fordult Önökhöz segítségért, sajnos nem tudhatom, de minden bizonnyal okkal tette, amit tett. Nekünk, örökösöknek immár az a feladat jutott osztályrészül, hogy megfejtsük, és meggátoljuk azt, amit rokonaiknak nem sikerült. Mindamellett... – fordulok immár a komornyikhoz.

- Amennyiben jól értelmezem a szavait Beltram, a birtokon a Lanchryss házaspár beköltözése óta 3 naponta valaki életét veszti az éjszaka folyamán, ám senki sem tudja miért, vagy hogyan. Volna néhány kérdésem ezzel kapcsolatban. Nagyjából mennyi idő telt el a kezdetek óta? Hány haláleset történt eddig? Mindenki ugyanúgy távozott Athrox Birodalmába, vagy volt, aki eltérő módon halt meg? Ha jól emlékszem, az imént azt állította, Sirrethor suessa Yovanne után öt nappal vesztette életét, most azonban többször is 3 napot említett. Változott volna az átok hatóideje? – vezetem elő kérdéseim hosszú sorát, számtalan részlet akadt ugyanis Beltram monológjában, amely felkeltette az érdeklődésem.

- És volna itt még valami, ami nem hagy nyugodni. Ha voltak, akik a távozás mellett döntöttek, Önök miért maradtak?- biccentem félre a fejem, szénfekete tincseim az arcomba hullva leplezik el értetlen pillantásom. Nem találom logikusnak, hogy miért maradt bárki is a birtokon, ha itt a halál fenyegeti őket?...

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Amióta egy bizonyos, örökélési vagyon-megegyezés lefolyása végett a Lanchryss birtokra látogattam, a nem várt eseménysorozatok folyamatosan, felfoghatatlan módon, egyre csak követték egymást. Nemrégiben, a tanácsos elmondása szerint, megmagyarázhatatlan események érték el nagynéném és kyr származású kedvese birtokát és kastélyát, aminek köze lehet hirtelen, eddig rejtélyes halálukhoz. Del'Ranor korábban teljes meggyőződéssel állította, hogy a birtokot egy sötét átok sújtja, aminek következményeként mindössze 3 napon belül halálukat lelik az itt lévők…

- Egyetértek Sceret úr. Magam sem hallottam még soha olyan rontásról, mely ébren megbolondítja és álmában megöli az áldozatait, ráadásul ilyen hirtelen. – ejti ki az alábbi szavakat Norasya kisasszony, miután a nyugtalan fehér eb a tanácsos úr kabátjának szélét megragadva, törhetetlenül kivonszolta a folyosóra és elhagyták a szalont. - Mivel Önöknek is új volt mindaz ami az imént elhangzott, rokonaik bizonyára nem fordultak sem Sychriss sem Skeretina felé segítségért. – folytatja, rövid szünetet hagyva ezután.

Szavai azonnal elgondolkoztatnak. Térdeimet körbefonom ujjaimmal, és szinte már fájdalmasan, de idegességem csillapításának érdekében ráfeszítek. Érzem, ahogy ujjaimban lüktetve áramlik forró vérem, mialatt újabb s újabb emlékek gyötrik elmémet. Nyugtalanít az átok gondolata, és a halvány aranyhajú szépség észrevétele a segítségkéréssel kapcsolatban. Ugyan nem ismertem olyan jól a néném, de biztos vagyok benne, hogy ha segítségre lett volna szüksége, megtette volna a lehetséges lépéseket ahhoz, hogy a királyságunk, segítő támasza legyen neki ez ügyben… Számára minden volt a család, a szabadság és a boldogság… Miért történt mindez!?
Gondolataim börtönéből Beltram komornyik hirtelen baritonja rángat ki, ugyanis a díszes, kifinomult szalonba lépve kérdőre von bennünket a korábbi, kisebb hangzavart illetően.
Serle türelmetlensége ugyancsak nem tűr több határt, határozottabban kezd érdeklődni az átokról és a Lanchryss házaspár halálának körülményeiről.

- Nyugodjanak meg, és üljenek vissza, kérem. – int türelmességre az idősödő férfi. - Higgyék el, nem áll szándékunkban titkolózni Önök előtt, hiszen mint örökösöknek, joguk van tudni a részletekről. Csupán arról van szó, hogy későre jár, és jómagam bölcsebb döntésnek találnám, hogy a kényes témára holnap délelőtt térnénk vissza, elvégre az út hosszú, és fáradtságos volt idáig, és a mai nap legfontosabb kérdése az volt, miként kívánnak megosztozni az örökségen... – folytatja magyarázkodását egy rövid szünetet hagyva.
- Holnap délelőtt? – kérdem kis iróniával hangomban, mialatt úgy döntök, a zavartalan pihenés helyett inkább felállok a székből. – Beltram úr, az örökségről Feynn Százados Úrral rövid időn belül sikerült megegyeznünk. Kéréseink nem voltak befolyásolással jövőbeli terveinkre… De, a továbbiakban képtelenek leszünk átgondolni a vagyonmegosztást és a birtok eladásának gondolatát, ha továbbra sem tudunk többet az itt kialakult helyzetről… - vetem fel gondolataimat.
- …ha már ilyen szerencsétlenül alakultak a dolgok, nincs jogom elhallgatni Önök elől az igazságot másnapig sem. – folytatja a komornyik beletörődéssel. - A Lanchryss birtokon valóban különös események vették kezdetét a család és a háznép beköltözése óta, a miértekre pedig még nem találtunk magyarázatot... Mindenek előtt szeretném megnyugtatni és tájékoztatni Önöket arról, hogy jelenleg semmiféle veszély nem fenyegeti magukat ebben a kastélyban. – teszi hozzá nyugodtsággal hangjában.

A továbbiakban arról is szót ejtett, hogy a pár közül elsőként Yovanne néném vesztette életét az éj közepén, majd 5 nap után férje is követte a halálba. Az újabb tragédia pontosan mához 3 napra, Teremtés napján, éjközépkor esedékes.
Szótlanul hallgattam Beltram meséjét a történtekkel kapcsolatban, majd lehajtva fejem igyekeztem az elhangzottakból bármiféle okot találni ezekre az igen különös eseményekre.

- Így egyértelművé válik a helyzet… - szólalok fel halkan egy rövid csend után, szinte gondolatmenetemet folytatva. - Remélem tévedek, de valószínűnek tartom, hogy azért nem értesítettek Bennünket, mert… valóban nem volt rá esélyük. – térek vissza Norasya előző felvetésére, miután kezeimet törzsem mellé helyezem. - Az idillben tündöklő napok oly’ hirtelen válhattak pokollá, mint ahogy korábban Tareth tanácsos, és ahogy most Beltram is elmondta nekünk. Tehát az átok csupán pár nap alatt fejtette ki hatását… Még bizonytalan, hogy mi miatt szórtak átkot erre a vidékre, de kissé aggódok, hogy talán a birtokon valami rendkívüli dolog található, melyről talán még Sirrethor nemes Úr sem tudott mikor megvásárolta a birtokot.

~ Mágia és átokhasználók mi más okból használnák a sötét varázserejüket? Egy leírhatatlan erejű tárgy vagy kő is elboríthatja egy ember ép-elméjét... A hatalom megszerzéséhez bármire képesek lennének, ha kell, ölnek értük.
- Talán ennek is köze lehetett ahhoz, hogy az értesítésről lemondtak… Nem tudták, pontosan mit keressenek, mi az oka az átoknak… A ház urának 5 napja volt a tragédia okának felkutatására, de a jelenlegi helyzetet ismerve, Ő is sikertelen lehetett az ügyben. Az utolsó napon már valószínűleg arra számíthattak, hogy haláluk bekövetkeztekor, az örökösödési megbeszélésen kideríthetünk néhány információt a halálukról, és megfékezhetjük ezt a fertőző kórt, ami a birtokot ködként tartja fogva… – pillantok a sötét szemű férfire, majd Beltram komornyikra tekintek.

- Beltram, mit tud a birtokról?

************** Hozzászólások száma : 38

Miután Beltram a szalonba lép, és megérdeklődi, mi történt, kérdések tucatjaival álltok elé, azonnali magyarázatot várva tőle az iménti közjátékra. Kintről már sem Tareth sem az eb nem tér vissza a szalonba.
Beltram megfontoltan felsóhajt, mint aki most értette meg, hogy hasztalan tovább titkolózni, hiszen aligha hinnétek el, ha azt mondaná, a tanácsos megőrült és azt sem tudja, mit beszél.

- Nyugodjanak meg, és üljenek vissza, kérem. - igyekszik kézben tartani a helyzetet, és ez látszólag jobban is megy neki, mint Tarethnek az imént.
- Higgyék el, nem áll szándékunkban titkolózni Önök előtt, hiszen mint örökösöknek, joguk van tudni a részletekről. Csupán arról van szó, hogy későre jár, és jómagam bölcsebb döntésnek találnám, hogy a kényes témára holnap délelőtt térnénk vissza, elvégre az út hosszú, és fáradtságos volt idáig, és a mai nap legfontosabb kérdése az volt, miként kívánnak megosztozni az örökségen... - szakítja meg a mondandóját egy rövid hallgatással.
- Azonban, ha már ilyen szerencsétlenül alakultak a dolgok, nincs jogom elhallgatni Önök elől az igazságos másnapig sem.

- A Lanchryss birtokon valóban különös események vették kezdetét a család és a háznép beköltözése óta, a miértekre pedig még nem találtunk magyarázatot... Mindenek előtt szeretném megnyugtatni és tájékoztatni Önöket arról, hogy jelenleg semmiféle veszély nem fenyegeti magukat ebben a kastélyban. -

- Feynn százados. Bár nem hallottam, a tanácsos szavait a Lanchriss házaspár halálával kapcsolatban, de amennyiben azt mondta Önöknek, hogy a halál álmukban érte őket, úgy ezt megerősíthetem. Pontosításként hozzá kell tennem, hogy nem egyszerre estek áldozatul eme különös történésnek. Először az Úrnő nem ébredt fel, rá 5 napra a ház ura is hasonlóképpen eltávozott... Sajnálom, de azóta sem tudjuk megfejteni, mi zajlik a birtokon, és hogyan is vethetnénk véget ennek. Azóta a szolgák több mint fele elhagyta Onassist és biztos vagyok benne, hogy soha többé nem fognak visszatérni. Azok, akik itt maradtak, félnek. Nem akarnak elmenni innen, de ők is érzik, ha nem döntenek a távozás mellett, később már nem lesz lehetőségük rá. Ma estéhez 3 napra valaki megint eltávozik közülünk, s nem marad utána más, csupán az élettelen test az ágyban, vagy ahol épp elnyomta az illetőt az álom. - tart ezúttal terjedelmesebb szünetet Beltram.

- Ezért mondtam már az elején, hogy nincs okuk az aggodalomra, az újabb tragédia pontosan mához 3 napra, Teremtés napján, éjközépkor esedékes. (Ma Szertartások napja van- holnap Béke, azután Vásár, ha esetleg nem jutna eszetekbe, hogyan követik egymást a napok, de majd ki fogom írni minden reggeli hsz-em elejére, hogy milyen nap van. Smile

)Addig azonban kérem, hozzák meg a döntésüket a birtok sorsát illetően, és még a Vásár napján éjfél előtt hagyják el a Lanchryss birtok területét. - közli nyomatékosan az elvárást az urak felé.
- Gondolom rengeteg kérdésük van a hallottakkal kapcsolatban, és biztosítom Önöket, hogy amire tudok, válaszolni is fogok az igazságnak megfelelően. - biztosít benneteket, és beletörődött, sorsát elfogadott arckifejezéssel várja a bonyolultabbnál bonyolultabb kérdéseket.

* Kaszt : Bárd Hozzászólások száma : 24

A szalon eddig békés, visszafogott légköre a pillanat töredéke alatt válik feszült, vészterhes vallatás színterévé, ahogy az egyre inkább szemmel láthatóan ideges kyr megkísérel magyarázatot adni az imént elhangzott tanácsa valódi okára.
A kosárban eddig nyugodtan pihenő négylábú folyamatos megfigyelőjévé, csaknem úgy tűnik hallgatójává vált a megbeszélésnek, sőt, olykor az az érzésem támad, mintha reagálna az elhangzottakra akképp, hogy egyértelműen kinyilvánítja nemtetszését.

Del'Ranor úron pedig nemsokára eluralkodik a pánik, ami aztán végképp elfogadhatatlan egy hidegvérű kyr férfitől, aki egy kyr nemesi család tanácsosaként tevékenykedett hosszú éveken át.
Amikor valamiféle átokról kezd beszélni, már én magam is felegyenesedem a kosár mellől, és elképedve pillantok Tareth, majd a jelenlévő másik két férfi felé.
~ Átok? Phrssz! ~ oldalaz mellém Atalay a füleit hátracsapva, miközben prüszkölő hangot hallat.
~ Te Noszy, ennek az alaknak akkor most elmentek otthonról, ugye?~ pillant fel rám, alig egy percig szentelve nekem aranyszínű szemeit. Őszintén fogalmam sincs, mit jelenthet az a kifejezés, hogy "elmentek otthonról", így a valószínűleg rendkívül értetlen arckifejezésemre Atalay kellően nyers felvilágosítás ad.
~ Elment az esze... Megtébolyodott.~ megvilágosodom.

Ahogy újra a tanácsos felé pillantok, ő már a ház urának és úrnőjének haláláról beszél, akik elaludtak, és nem tértek magukhoz többé. Óva int attól, hogy több napra itt vendégeskedjünk, ha nem akarunk az ő sorsukra jutni.
- Kérem uram, nyugodjon meg, és mondja el, mi történt a birtokon, amitől ennyire megrémült. - próbálom feloldani a feszült, magyarázatot követelő hangulatot, hátha más eszközzel egyszerűbben választ kaphatunk a kérdéseinkre, azonban szavaimat aligha koronázhatja siker, hiszen a fehér kutya máris ráncigálni kezdi a tanácsost kifelé az ajtón a kabátjánál fogva, miközben fenyegetően morog.
A százados is hiába próbálja jobb belátásra bírni az állatot, hasonlóképp hasztalan, mint bármelyikünk igyekezete.
Zavarodottan pillantok az örökösök felé. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni olyasfajta állítást, hogy egy kyr nemespárral egy átok végezni tudjon anélkül, hogy tenni tudtak volna ellene. Hiszen a kyreknél jobban senki sem érthet a gonosz mágiaformák semlegesítéséhez. Kétségtelen: Del'Ranor össze-vissza beszél.
- … Még mindig sötétben tapogatózunk. – felel Skeretina hercege a százados kérdésére, mely az imént hallottakat firtatja.
– Ahogy Önnek is, számomra hihetetlennek hangzik, hogy előjelek nélkül, csupán pár nap alatt a holtak birodalmába távoznak a birtokon lévők… Továbbá, arra sem kaptunk választ, hogy Kinek a szándékában állt ezt tenni? - fogalmaz meg egy újabb fogós kérdést a fiatalabb örökös.
- Egyetértek Sceret úr. Magam sem hallottam még soha olyan rontásról, mely ébren megbolondítja és álmában megöli az áldozatait, ráadásul ilyen hirtelen. Mivel Önöknek is új volt mindaz ami az imént elhangzott, rokonaik bizonyára nem fordultak sem Sychriss sem Skeretina felé segítségért. - hagyok egy pár perc szünetet, hogy legyen idő átgondolni az elhangzottakat.
Mielőtt Beltram belépne a szalonba, Dvese herceg még szót ejt a fehér kutya különös viselkedéséről, mely onnantól kezdve engem sem hagy nyugodni.
Beltram értetlen rémülettel a szemében áll meg előttünk, és von kérdőre bennünket a tanácsossal történtekkel kapcsolatban.
- Úgy hiszem, inkább Ön tartozik magyarázattal nekünk Beltram. – vág közbe a Százados hallható türelmetlenséggel. - Del’Ranor tanácsos említést tett egy a birtokot sújtó átokról, amiről bizonyára Önnek is tudomása volt, ám elmulasztotta a tudtunkra adni. Igazán hálás volnék, ha beavatna a részletekbe. Kezdje onnan, pontosan hogyan halt meg a Lanchryss házaspár, és miért jutottak arra a következtetésre, hogy egy átok, vagy valamiféle sötét praktika okozta a halálukat? – követel magyarázatot a komornyiktól az iménti színjátékra a férfi.
- Ha csak morzsája is igaz a tanácsos által elmondottaknak, őszintén nem értem, hogy hívhatták ide az örökösöket, hogy itt folytassák le a tárgyalást? - ingatom a fejem, hangomban több értetlenséggel, mint felháborodással.

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Del’Ranor úr feszült hallgatásának következményeként további kérdésekkel igyekszünk felfedni a bizonytalanság okát a tanácsos részéről, aki végül hosszas hallgatás után úgy dönt, további sejtelmes tartalommal ugyan, hogy magyarázattal szolgál különös viselkedésére.

- Uraim, úgy vélem a Lanchryss birtok el van átkozva. – szól végül gondterhelten. Testem egy pillanat alatt megfeszül kijelentésének hallatán, mialatt szürke íriszem a férfi borús hangulattól csillogó szemeit fürkészi tovább. - Az átok megbolondít itt mindenkit, aki hosszabb távon a birtokon tartózkodik. Aztán úgy járnak majd, mint a ház ura és úrnője... Egy reggel majd nem ébrednek fel többé! – a tanácsos hangja szinte remeg a feldúltságtól, arcán a komolyság és a félelem jelei egyszerre mutatkoznak, ahogy képkockánként visszaemlékszik a nemrég történt haláleset előzményeire.

~ Átok, ami halálba taszítja a birtokon tartózkodóakat? Miről beszél? – sóhajtok bizonytalansággal telten. Torkomban megfagyott szavakkal fürkészem tovább a férfi arcvonásait, mialatt az elhangzott, megrendítő szavak a Századost is talpra kényszerítik.

- Átok?! Miféle átokról beszél tanácsos? Teljességgel elképzelhetetlennek tartom, hogy egy egészséges, fiatal pár elalszik, majd nem ébred fel többé, mindezt bármiféle előjel nélkül! Mégis kinek állna hatalmában ilyen mérhetetlen hatalmú átkot létrehozni?! - vág közbe érdes hangon Serle, hogy az imént feltett néhány határozott kérdéssel, további magyarázó válaszokkal szolgálhasson a tanácsos, ám igyekezete meghiúsulni látszik, mikor a kosárban fekvő jószág Del’Ranorhoz siet, és zakójának szélét megragadva vonszolni kezdi kifelé a díszes szalonból. Felkapom fejem a kutya hirtelen cselekedetén, de lábaim továbbra sem mozdulnak. Az állat türelmetlen, sürgető viselkedése továbbra is nyugtalansággal tölte el, csak úgy, mint korábban, de úgy vélem, a feldúlt magatartására még nincs egyértelműen logikus magyarázat.

- Kérem, fontolják meg a lehetőséget, és Seratisra, semmiképp se maradjanak 3 napnál tovább ezen a birtokon! - figyelmeztet bennünket még utoljára Tareth tanácsos, mialatt a fehérbundás jószág továbbra is törhetetlenül a folyosó felé ráncigálja.
A különös, megmagyarázhatatlan eseménysorozatok után úgy érzem, lábaimból elvész minden erő. Hátrálok, majd a puha bársonyborítású kanapéra helyezem le ólomnehéz testem, amint Yovanne néném arca jelenik meg szemeim előtt.
~ Átok? Mégis ki átkozná meg a kastélyt és a birtokot, de a legfőbb kérdés, hogy miért? Mi oka lett volna bárkinek is egy házaspárra átkot szórni? – zakatolnak a kérdések fejemben. Könyökömet combomra támasztva kulcsolom össze ujjaimat ajkam előtt. Szemeim az előttem elterülő hatalmas ablakra tévednek.

- Ön mit gondol mindarról, amit a tanácsos elmondott az imént, emessir Sceret? - érdeklődik várakozásteljes hangon a kyr férfi. Szemeim arcvonásait fürkészik, amit egy erőteljes, megfáradt sóhajtás kísér.
- … Még mindig sötétben tapogatózunk. – jelentem ki halkan, szinte suttogva a sötétkék tekintetű harcos felé. – Ahogy Önnek is, számomra hihetetlennek hangzik, hogy előjelek nélkül, csupán pár nap alatt a holtak birodalmába távoznak a birtokon lévők… Továbbá, arra sem kaptunk választ, hogy Kinek a szándékában állt ezt tenni? – nézek a férfi sejtelmes szemeibe, majd a Százados útitársára, Norasya-ra pillantok.
Felállok, és előre teszek néhány lépést. – Mindenekelőtt, a legjobb az lenne, ha kiderítenénk a haláleset pontos okát, és a valós előzményeket… - adok ötletet.
~…A kezdetek óta igen furcsán viselkedik az a fehér eb. – szöknek hirtelen a gondolatok elmémbe, ahogy szemeim előtt a kutya egyes reakciói jelennek meg, majd az ablakra tekintve további elképzelések kerítenek hatalmába. ~ Köze lehet annak az állatnak mindehhez?

Véleményem kifejtését követően Beltram komornyik lép a szalonba, aki minden bizonnyal az előbbi igen heves hangzavar okán keresett fel bennünket.
- Mondják kérem, mi folyik itt?
- Úgy hiszem, inkább Ön tartozik magyarázattal nekünk Beltram. – szól válaszul a Százados. - Del’Ranor tanácsos említést tett egy a birtokot sújtó átokról, amiről bizonyára Önnek is tudomása volt, ám elmulasztotta a tudtunkra adni. Igazán hálás volnék, ha beavatna a részletekbe. Kezdje onnan, pontosan hogyan halt meg a Lanchryss házaspár, és miért jutottak arra a következtetésre, hogy egy átok, vagy valamiféle sötét praktika okozta a halálukat? – várakozóan pillant Selre az alkalmazottra, miután kérdések tömkelegét teszi fel az ajtóban megtorpanó komornyiknak.
Hallgatásba burkolózva fonom össze mellkasom előtt karjaimat, ahogy türelmetlenül várom Beltram valós magyarázatát a helyzetről…

- Kaszt : Harcos Hozzászólások száma : 14

Del’Ranor titokzatoskodó viselkedése a maradék türelmem is felemészti, akár lángnyelvek a pergament, s bár még rangban alattam állóval szemben is csak igen ritkán folyamodom ilyen eszközökhöz, úgy határozok, nyíltan kérdőre vonom.

~Tudni akarom, mi rejlik Tareth zavartsága mögött, miféle indoka lehet arra, hogy tekintet nélkül a következményekre, szembeszálljon az örökösök döntésével... Mostanra tökéletesen biztos vagyok benne, hogy a birtok valamiféle sötét titkot őriz, mely jelentősen befolyásolhatja akár az itt élők jövőjét, akár a sajátunkat.~
A tanácsos mély, feszültségterhes hallgatásba burkolózik, ahelyett, hogy magyarázattal szolgálna sejtelmes kijelentését illetően, s amikor végül rászánja magát a válaszadásra, Athroxra, inkább azt kívánom, bár egyetlen szó se hagyta volna el a száját...

- Uraim, úgy vélem a Lanchryss birtok el van átkozva. – állítja a férfi teljes meggyőződéssel, s ahogy döbbent, hitetlenkedő tekintetem az övét keresi a kétség egyetlen szikráját sem sikerül felfedeznem a szemeiben. Tareht elhiszi, mi több, tényként állítja, hogy Sirrethor Lanchryss birtokán átok ül, kijelentése azonban haragos morgást vált ki a kosarában fekvő hószín ebből. Kezd az a megmagyarázhatatlan érzés körvonalazódni bennem, hogy a kutya minden szavunkat tisztán érti, s reakció nem pusztán a hangulatát hivatottak kifejezni, ám nincs időm hosszasabban eltűnődni a kérdés felett, mert a tanácsosból hirtelen felszakad mindaz, amit eddig titkolni vágyott előlünk.

- Ez az átok megbolondít itt mindenkit, aki hosszabb távon a birtokon tartózkodik. Aztán úgy járnak majd, mint a ház ura és úrnője... Egy reggel majd nem ébrednek fel többé! – tör ki feldúltan, szavai engem is talpra kényszerítenek.

- Átok?! Miféle átokról beszél tanácsos? Teljességgel elképzelhetetlennek tartom, hogy egy egészséges, fiatal pár elalszik, majd nem ébred fel többé, mindezt bármiféle előjel nélkül! Mégis kinek állna hatalmában ilyen mérhetetlen hatalmú átkot létrehozni?!- vágok közbe élesen, hogy józan belátásra bírjam a férfit, igyekezetem azonban hiábavaló marad, ekkor ugyanis az eddig a kosarában heverésző eb talpra szökken, Del’Ranorhoz siet, és a zakójánál megragadva vonszolni kezdi kifelé a szalonból.

- Nyugalom! Ereszd el! – dörrennek a makacs állatra, hogy megtorpanásra bírjam, és így lehetőségem nyíljon tovább faggatni a tanácsost, ám a kutya nem enged, egyetlen pillantásra sem méltatva a jelenlévőket, kirángatja a szalonból a hevesen tiltakozó férfit.

- Kérem, fontolják meg a lehetőséget, és Seratisra, semmiképp se maradjanak 3 napnál tovább ezen a birtokon! – hallom Tareth egyre távoldó hangját a folyosó irányából, melyen korábban érkeztünk, szavai hosszan visszhangzanak elmémben.

~ Elátkozott kastély? Békésen alvó emberek, akik a reggel közeledtével nem ébrednek fel többé? A Holtak nevére, mégis mi történik ezen az istenverte birtokon?! ~ csattanok fel gondolatban indulatoktól terhesen, majd egy mély sóhaj kíséretében nyugalmat kényszerítek elmémre.
~ Ha Del’Ranor igazat beszél, a Lanchryss birtok el van átkozva, s ha a következtetésem helyes, az átok 3 nap után fejti ki a hatását azon, aki a birtokon tartózkodik. Ám, mégis kinek állna érdekében, s legfőképp hatalmában, elátkozni Sirrethort a családjával, és a háznépével együtt?~ fogalmazódik meg bennem a kérdés, ám ahogy lépésről lépésre végigveszem a tényeket, eszembe jut, hogy Sirrethort valójában még a saját a vérei is mindig „kirekesztettként”, amolyan fekete bárányként kezelték. Ennek tükrében még azt sem tartanám elképzelhetetlennek, hogy a Feynn-dinasztia kívánta ily módon eltörölni a család hírnevéhez méltatlan rokont...
Néhány szívdobbanás erejéig eljátszom a gondolattal, hogy az egész átok história mögött a Feynn-ház varázstudói állnak, végül mégis elvetem, hiszen ha valóban meg akartak volna szabadulni Sirrethortól, már régen megtehették volna.
~ Ki kell derítenem, mit ért pontosan ez alatt az átok alatt Tareth, és hogyan halt meg Yovanne és Sirrethor.~

- Ön mit gondol mindarról, amit a tanácsos elmondott az imént, emessir Sceret? – fordulok a fiatal trónörököshöz, őszintén kíváncsi vagyok, mi a véleménye Del’Ranor viselkedéséről. A herceg válaszát követően a komornyik lép a szalonba, minden bizonnyal a tanácsos és a kutya keltette hangzavar ébresztette fel a kíváncsiságát.

- Mondják kérem, mi folyik itt? – von kérdőre bennünket mindenféle kertelés nélkül, hangjából tisztán érezhető az elfojtott érdeklődés, s egy árnyalatnyi felháborodás.

- Úgy hiszem, inkább Ön tartozik magyarázattal nekünk Beltram. Del’Ranor tanácsos említést tett egy a birtokot sújtó átokról, amiről bizonyára Önnek is tudomása volt, ám elmulasztotta a tudtunkra adni. Igazán hálás volnék, ha beavatna a részletekbe. Kezdje onnan, pontosan hogyan halt meg a Lanchryss házaspár, és miért jutottak arra a következtetésre, hogy egy átok, vagy valamiféle sötét praktika okozta a halálukat? – teszek fel egy sor kérdést sűrű egymásutánban az imént belépő komornyiknak, rendkívül nyugtalanítónak tartom, hogy egy ilyen jelentős eseményt mindeddig elhallgattak előlünk. Várakozón pillantok a szalon ajtajában megtorpanó Beltramra, reményeim szerint ezúttal kielégítő magyarázattal szolgál majd minden kérdésemre.

************** Hozzászólások száma : 38

Miután újabb és újabb kérdéssel álltok elő az imént említett különös eseményekről, Tareth még tanácstalanabbá válik, és először a hosszú hallgatást választja, hogy időt nyerjen a válaszadásig.

- Uraim, úgy vélem a Lanchryss birtok el van átkozva. - közli végül kereken, s úgy tűnik kínzó súlyok gördültek le a mellkasáról, hogy ezt kimondhatta. A fehér kutya újra, fenyegetően felmorran, gesztenyebarna szemeit egyenesen Tareth-re emeli.

- Ez az átok megbolondít itt mindenkit, aki hosszabb távon a birtokon tartózkodik. Aztán úgy járnak majd, mint a ház ura és úrnője... Egy reggel majd nem ébrednek fel többé! - csattan fel egyre kétségbeesettebben, ahogy jobban és jobban belelovalja magát a saját őrült meséjébe. Viselkedése meghökkentő, egyben igazolja az iménti mondatát.
A fehér kutya ekkor nagy hirtelenséggel szökken fel a kosarából, majd mit sem törődve a jelenlévőkkel Tareth-hez üget, megragadja a zakója alját, és rángatni kezdi kifelé a férfit a szalonból.

- Kérem, fontolják meg a lehetőséget, és Seratisra, semmiképp se maradjanak 3 napnál tovább ezen a birtokon! - halljátok még a hangját, mielőtt a négylábú sikeresen kirángatja őt a helységből.

Alig ocsúdtok fel az eseménysor okozta döbbenetből, máris Beltram érkezik a hangos kutyaugatásra, egy kis ideig csend borul az előcsarnokra, majd a komornyik belép hozzátok a szalonba.

- Mondják kérem, mi folyik itt? - érdeklődik izgatott kíváncsisággal a hangjában, látszólag nagyon érdekli őt, hogy mégis mi volt a beszédtéma, mielőtt a tanácsos ilyen sietősen távozott volna.

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Terveim felvázolása után a Százados is megosztja jövőbeli elképzeléseit az örökölt területtel kapcsolatban. Elgondolása szerint a későbbiekben csupán a Lanchryss kastélyra lenne igénye, ami továbbra is lehetőséget biztosít számomra a bányaépítés, - és a drágakőpiac fellendítését illetően. Látszólag terveink nincsenek egymásra hatással, érdekeink nem befolyásolják a jövőbeli szándékunkat, így részemről a tárgyalás sikeresnek és lezártnak tekinthető. Ám, miközben Serle Feynn is körvonalazza visszavonulásának terveit, miszerint a kastélyban keresne nyugodalmat, Del’Ranor tanácsos arcán a nyugtalanság halvány jelei vonulnak végig, majd a megfelelő és hatásos szavakat keresgélve egy tőlünk távolabb álló javaslattal áll elő.

- Valóban nem szeretném, ha a kastély idegen kézre kerülne Sceret úr, azonban az egyenlő megosztozás... leginkább így lehetséges Önök között, elvégre egy ilyen pompásan megépített kastély értéke nem vetekedhet egy - talán drágakövektől mentes - hegység kihasználásának lehetőségével. – fejti ki bővebben meglátását.
- A jövőbeli terveik ettől függetlenül megvalósíthatók, nem ütköznek akadályokba. – folytatja, mialatt mellkasom előtt szorosan összefonom karjaim, és tovább figyelem a férfi szokatlan, kissé zavart tekintetét.
Mélyet sóhajtok. A megfáradt, langyos levegőt lassan fújom ki orromon, mialatt a Százados feketébe hajló fagykék íriszét fürkészem.
- Del’Ranor Úr… - szólítom meg a tanácsost, miután szemeim Serle-ről a kissé bizonytalan férfi arcvonásaira tévednek. - Hálás vagyok, hogy ily’ szívén viseli a kastély és a birtok sorsát. Továbbá megnyugtató, hogy afelől is aggódik, hogy értékben egyenrangú tulajdonnal rendelkezhessünk a tárgyalás után… - halkulok el mondanivalóm végére, mialatt karjaimat leengedem törzsem mellé. – Mindezek ellenére, én ragaszkodom örököstársam, Serle Feynn Százados kívánságához… Továbbá, hivatalos forrásból tudom, hogy a völgy melletti hegység drágakövekkel teli területtel rendelkezik, ezért ha lehetséges, továbbra is igényt tartanék a bánya megépítésére… - erősítem meg terveimet.

- De tudniuk kell, hogy a kastély megépülése óta különös események vették kezdetét ezen a földön. - válaszol visszafogott hangszínezettel Tareth. Sejtelmes mondanivalója végére kissé meghökkenek, izmaim egy pillanatra megfeszülnek karjaimban.

~ Különös esemény? – hosszan visszhangzik elmémben az alábbi két szó. Ez idő alatt próbálok visszaemlékezni Yovanne néném korábbi szavaira és leveleire, de semmi nem jut eszembe, ami valaha is arra utalt volna, hogy elővigyázatosságból el kellene hagyniuk ezt a páratlan vidéket…
~ Tudom, hogy mindketten boldogok voltak ezen a vidéken. Mit ért „különös esemény” alatt? Nehezen hiszem, hogy az idillt, amit a kastélyépítés előtt a két szememmel láttam, valami ily’ hirtelen egy pokollá változtatta. Biztos vagyok benne, hogy birtokában van olyan információnak, amit nem tudat velünk… - tűnődöm magamban. Gondolataimból Norasya kisasszony mellett ülő fehér, tömött bundás kutya hosszas morgása és vakkanása zökkent ki. Szemem sarkából a zaklatott jószágra pillantok, de egyelőre rejtély számomra ennek a meglehetősen értelmes és jól nevelt állatnak a hirtelen ellenálló viselkedése.

- … Ezért Feynn százados... nem venném annyira biztosra, hogy itt nyugalmat találhatna, miután visszavonul. Kérem mindkettejüket, gondolják át alaposan az eladás lehetőségét. - fejezi be végül a tanácsos, mialatt vékonykeretes szemüvege mögül kettőnkre pillant. Vállaimban, karjaimba, sőt, egész testemben érzem a feszültséget és a bizonytalanságot, melyre a gyász fájdalmas érzése is nehezül.
- Tanácsos, nyilvánvaló, hogy elhallgat előlünk valamit. – ragadja magához a beszélgetés vezérfonalát a Százados, aki magabiztos kiállásával talán megkísérelheti, hogy a tanácsosunk mellébeszélés helyett a valós tényeket közölje velünk.
- Ha van bármi kézzelfogható indoka arra, hogy pénzzé tegyük az örökségünket, úgy vélem, ideje volna elénk tárnia, máskülönben csak az időnket vesztegetjük. Tehát amennyiben tudomása van bármiről, ami okot adhatna arra, hogy Sceret herceg és jómagam fontolóra vegyük a birtok eladását, kérem, árulja el mielőbb…

- Kaszt : Harcos Hozzászólások száma : 14

Skeretina trónjának örököse nem támaszt semmiféle ellenvetést a Lanchryss kastélyt illető elképzeléseimmel szemben, így arra a megnyugtató végkövetkeztetésre jutok, hogy semmi akadálya a megegyezésnek, nincs szükség további hosszan elhúzódó tárgyalások sorozatára. Az ifjú herceg is látható megkönnyebbüléssel nyugtázza, hogy mindkettőnk számára megfelelő egyezség kezd körvonalazódni a megörökölt földbirtok sorsáról, Del’Ranor tanácsos vonásain azonban a nyugtalanság jeleit vélem felfedezni. Engedve az első, bennem felmerülő gondolatnak, úgy vélem amiatt uralkodhatott el rajta a feszültség, hogy elhunyt rokonainknak határozott elképzeléseik voltak az örökség felosztásáról, melyet a végrendeletben rögzítettek, s minden bizonnyal teljességgel ellentmondanak az általunk felvázolt terveknek. Ám amikor eziránt érdeklődöm a tanácsoshoz intézve szavaim, a zavarodott férfi átnyújtja nekem a Lanchryss házaspár végakaratát tartalmazó borítékot, hogy magam találjak választ a kérdésemre.
Felnyitom a rendelkezésemre bocsátott borítékot, s a lehető legkörültekintőbben áttanulmányozom a házaspár kézjegyével ellátott iratot. Ám a sietve papírra vetett sorok között semmiféle a terveinkkel ellenkező, vagy azokat gátolni látszó kikötést nem találok, mindössze olyan információk szerepelnek a végrendeletben, melyekről már a tanácsos is beszámolt. A gondolataim újfent Del’Ranor különös viselkedésének mibenlétét firtatják, miközben átnyújtom a kezemben tartott iratot Sceret hercegnek, hogy saját belátása szerint áttanulmányozhassa azt. Csak ekkor figyelek fel arra, hogy a tünde szépség időközben távozott az asztalunktól, s a kandalló előtt elhelyezett kosárban heverésző tajtékfehér szőrű kutya mellé telepedett. Minden bizonnyal túlságosan személyesnek ítélte a köztünk és a tanácsos között kibontakozó beszélgetést, s nem akarta jelenlétével magára vonni a figyelmet. Norasya figyelmessége apró mosolyt von ajkaimra, kétség sem fér hozzá, hogy a tünde dalnok neveltetése a legelőkelőbb nemesi udvarban is megállná a helyét. Elmerengve figyelem, ahogy megkísérli magára vonni a hófehér állat figyelmét, az eb azonban láthatóan az asztalnál tartózkodóknak szenteli minden érdeklődését. Elnéző, kissé szórakozott pillantással tanulmányozom a szalmaszőke teremtés gondterheltté váló vonásait, ám mielőtt jobban is elmerülhetnék kortalan arcának részleteiben, Tareth tanácsos bizonytalannak rémlő hangjára rezzenek fel.

- Uraim, ha tanácsolhatok valamit...- követeli magának mindkettőnk figyelmét Del’Ranor reszelőssé váló hangja - ... nem gondolják, hogy kézenfekvőbb lenne eladni ezt a birtokot, és megosztozni a pénzen, amit érte kapnak? – vet fel egy igen szokatlan javaslatot, mely engem, s Sceret herceget egyaránt váratlanul ér.
~Ugyan mi okunk volna áruba bocsátani a birtokot, ha mindkettőnk számára előnyös megállapodásra juthatunk a sorsát illetően? Ez a javaslat jelen helyzetben teljességgel értelmetlen...~ rajzolódik ki a vonásaimra az értetlenség szülte döbbenet egy perc erejéig, mielőtt ismét átvenné a helyét a tőlem megszokott hűvös nyugalom álarca.

Álláspontom láthatóan megegyezik Dvese hercegével, a tanácsos szavait követően ugyanis Skeretina trónjának örököse színlelt nyugalommal emelkedik fel ültéből, és hosszasan vezeti elő ellenérveit a birtok eladásával kapcsolatban.

- Egy öröklési vita esetén valóban az ön által felvetett javaslat volna a legkézenfekvőbb tanácsos úr, ám jelen esetben Sceret herceghez hasonlóan én magam sem támogatom a birtok eladását, hiszen mindkettőnk számára jövedelmezőbb lenne a földterület adta lehetőségek hosszabb távú kiaknázása, mindamellett, hogy a kastély személyzete, és a falu lakói sem maradnának munka nélkül. – fejezem ki egyetértésemet a másik örökös tiltakozása mellett, miközben tekintetem a minket tanulmányozó kutya felé villan.
~ Vajon miért szenteli nekünk a figyelmét a mellette helyet foglaló Norasya helyett? ~

- Tulajdonképpen miért ajánlotta fel az eladás lehetőségét? A jövőbeli terveinkkel lenne gond? – firtatja tovább a tanácsos ajánlata mögött meghúzódó indokokat az ifjú trónörökös, melynek hatására Tareth némiképp gyanút keltő magyarázkodásba fog. Az érvelése voltaképp logikus, és érthető, mégis olyan érzés kerít hatalmába, mintha más rejlene annak hátterében, hogy a megegyezés helyett a birtok eladását szorgalmazza...

- A jövőbeli terveik ettől függetlenül megvalósíthatók, nem ütköznek akadályokba. De tudniuk kell, hogy a kastély megépülése óta különös események vették kezdetét ezen a földön. – hangzik el a mondat, mely tökéletes megerősítésként szolgál az iménti gondolataimra, mielőtt azonban közbevághatnék, hogy megtudjam végre, mégis mit titkol a Lanchryss birtok ügyeinek kézbentartásával megbízott férfi, a vadászkopó figyelmeztető vakkanása belém fojtja a szót.

- Ezért Feynn százados... – folytatja Tareth rendületlenül, szavait egyenesen nekem címezve - nem venném annyira biztosra, hogy itt nyugalmat találhatna, miután visszavonul. Kérem mindkettejüket, gondolják át alaposan az eladás lehetőségét. – zárja le végül az igen sejtelmes, figyelmeztetésnek ható monológot Del’Ranor fojtott hangon, szavaira az ezüstfehér bundájú eb torokhangú morgása felel. Kérdőn pillantok a velem szemközt ülő férfire, hosszasan eltűnődöm a szavain, mielőtt ismét magamhoz ragadnám a társalgás vezérfonalát.

~Vajon a tanácsos miért tiltakozik ennyire az ellen, hogy megtartsuk a birtokot? Kétségtelenül titkol valamit, ám egyelőre sejtelmem sincs, mi húzódhat a viselkedése hátterében. Lehetséges volna, hogy a birtok pusztán veszteséget termel, s jobb volna mielőbb megszabadulnunk tőle? Netán adósság terhelné? Vagy valamiféle sötét, misztikus átok állna a „különös események” hátterében? Egyáltalán mit érthetett különös események alatt? Számtalan eshetőség akad, mely magyarázattal szolgálhatna Del’Ranor úr szokatlan elszántságára a birtok eladása iránt, és éppen ennek okán úgy határozok, itt az ideje annak, hogy kérdőre vonjam a szándékait illetően.

- Tanácsos, nyilvánvaló, hogy elhallgat előlünk valamit. Ha van bármi kézzelfogható indoka arra, hogy pénzzé tegyük az örökségünket, úgy vélem, ideje volna elénk tárnia, máskülönben csak az időnket vesztegetjük. Tehát amennyiben tudomása van bármiről, ami okot adhatna arra, hogy Sceret herceg és jómagam fontolóra vegyük a birtok eladását, kérem, árulja el mielőbb. – szegezem a tintakék tekintetem a zavart férfi arcára, egyértelműen jelezve, hogy nem tűröm tovább a fölösleges mellébeszélést.

************** Hozzászólások száma : 38

Dvese kérdése kissé meglepi Tareth-et, noha teljesen logikus, hogy a herceg nem érti az ajánlata okát. Úgy tűnik, alaposan fontolóra veszi, mit válaszoljon.

- Valóban nem szeretném, ha a kastély idegen kézre kerülne Sceret úr, azonban az egyenlő megosztozás... leginkább így lehetséges Önök között, elvégre egy ilyen pompásan megépített kastély értéke nem vetekedhet egy - talán drágakövektől mentes - hegység kihasználásának lehetőségével. - keresgéli szinte kínosan sokáig a szavakat, majd mint aki kezd belejönni, folytatja.

- A jövőbeli terveik ettől függetlenül megvalósíthatók, nem ütköznek akadályokba. De tudniuk kell, hogy a kastély megépülése óta különös események vették kezdetét ezen a földön. - a fehér kutya vakkant egyet Tareth szavaira, mintha figyelmeztetni akarná valamire, a férfi azonban folytatja:
- Ezért Feynn százados... nem venném annyira biztosra, hogy itt nyugalmat találhatna, miután visszavonul. Kérem mindkettejüket, gondolják át alaposan az eladás lehetőségét. - fejezi be végül, szavai után mély, torokhangú morgás marad csak hátha a négylábú részéről.

* Kaszt : Bárd Hozzászólások száma : 24

Del'Ranor úr megérkezésével és a formalitások megbeszélését követően a férfiak megkezdik a tárgyalást a megörökölt földbirtok sorsáról.
Ahogy a százados is kérte korábban, elsőként a skeretinai trón várományosa ragadja magához a szót, és vázolja fel, miféle jövőbeli terveket dédelget a birtokot határoló hegységrendszer nyújtotta lehetőségekkel kapcsolatosan.
Meglep, hogy a herceg látszólag mennyire érdeklődik a drágakövek és a drágakőmágia mestersége iránt, hiszen ahogy szavaiból is egyértelművé vált, ennek fejlesztésére használná fel a megörökölt föld egy részét. A tárgyalás után, ha nem felejtem el, szívesen megérdeklődném Sceret úrtól, hogy maga is jártas-e a drágakőmágiában?

A herceg szavait követően a százados is biztosítja tárgyalópartnerét arról, hogy semmi kifogása sincs a felvetése ellen, és amennyiben a megbeszélés végére sikerül közös nevezőre jutniuk és mindkét fél szempontjából megfelelő megegyezésre jutniuk, úgy nyugodt szívvel engedi át a hegylánchoz tartozó földbirtok tulajdonjogát a fiatal örökösnek. Ő mindösszesen a kastélyra tart igényt, hogy majdani visszavonulását követően békében élhessen ezen a csendes, eldugott vidéken, ahol nem háborgatják majd a nyugalmát.

- Természetesen nincs ellenemre Feynn Százados. Külön királysággal rendelkezem, így nincs, és nem is lesz szükségem a Lanchryss birtok kastélyára… - feleli Dvese herceg megnyugtatásul Serle-nek. A hangja kellően tárgyilagosan cseng, szavai nyomán pedig egy pillanatra megreked bennem a levegő, de továbbra is tartom magam az elhatározásomhoz, hogy semmilyen formán nem folyok bele a beszélgetésbe, hiszen már az is afféle kiváltság, hogy személyesen jelen lehetek ezen a tárgyaláson.

Ezután szóba kerül a végrendeletben esetlegesen szereplő záradék, melyről úgy vélem egyik örökös sem kapott felvilágosítást, mely orvoslásaként Del'Ranor úr újfent kissé idegesen keresi elő zakója belső zsebéből a szóban forgó borítékot, hogy az örökösök maguk is elolvashassák, hogyan határoztak néhai rokonaik.
Gombóc gyűlik a torkomba a feszült csend alatt, melyet már nem old fel az aromás zöldtea sem, melyet a szolgálólány töltött nekem az imént az egyik csészébe. Csak lopva pillantok Serle a sorok közt kutató, éjszínkék szemeire, de nem állhatom tovább a saját alkalmatlankodásom az asztalnál, így inkább szerény mosollyal, csendben felállok és a kandalló mellett pihenő, egyre nyugtalanabbnak rémlő állathoz sétálok.

- Szervusz szépségem... - telepszem le a hófehér bundájú kutya kosara mellett a szőnyegre. Hangom suttogóra fogom, hogy ne zavarjam az urak megbeszélését. Az egyik kezemet barátságosan az állat orrának magasságába emelem, hogy megszagolhasson, és megbizonyosodjon arról, hogy békések a szándékaim.
Különös módon azonban az állat épp csak egy pillanatra figyel fel az érkezésemre, mely után feszült érdeklődéssel mered tovább az asztalnál beszélgetőkre, ahogy eddig is tette, mióta megérkezett.
Gesztenyebarna szemei rendkívül értelmesnek mutatják az állatot, tekintete pedig követi a tárgyalófelek gesztusait.
Amikor halkan füttyentek felé, csupán a jobb fülét fordítja a hang irányába, ami kellően felkelti az érdeklődésem. Rendkívül jól nevelt, talán kissé tartózkodó is ez az állat azokhoz képes, melyekhez korábban hozzászoktam. Nem sűrűn fordult elő eddig, hogy nem sikerült megnyernem magamnak egy állat figyelmét legalább néhány percre.

Amikor Tareth úr előhozakodik a felvetéssel, - hogy az örökségül kapott birtokot inkább pénzre váltsák, és úgy osztozzanak, mintsem a földterületet darabolják fel egymás között - úgy tűnik a javaslata kiváltja az ifjú herceg gyanakvását.
Dvese sorra-rendre feltett, nyugodt hangvételben közölt érvei és az azt követő kérdések még az én kíváncsiságomat is felkeltik.

- Tulajdonképpen miért ajánlotta fel az eladás lehetőségét? A jövőbeli terveinkkel lenne gond? – érdeklődik Dvese higgadtan.

~ Valóban... Hiszen a herceg és a százados voltaképpen megegyezésre jutottak, terveik nem befolyásolták a másik örökös érdekeit, s csupán a részleteket kellett volna átbeszélniük, és szerződés formájában hivatalosan rögzíteniük az elhangzottakat. ~ gyűri ráncba a homlokomat a hirtelen támadt zavarodottság, ahogy Del'Ranor úr arcát figyelem, melyen egy pillanat leforgása alatt számtalan egymásnak ellent mondó érzelem suhan át.
~Miért tűnik ennyire idegesnek?~
A mellettem pihenő négylábú ismét nyugtalankodva felmorran, ahogy a beszélgetés eljut erre a pontra, pillantását azonban most nem kapja az ablak felé, mint korábban, hanem egyenesen a beszélgetőkre, különösen a tanácsosra szegezi.

(Azért írok az NJK-k reakcióiról is, mert így sok esetben egyszerűbb nekem, mint ugyanezt még KM-mel is megírni. De hivatalosan a játékosok nem mozgathatnak njk-kat ugyebár, ezért írom meg, hogy azért van ez így mert most a km is én vagyok. Smile

)

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Tareth Úr kifinomult, elegáns, bár kevésbé magabiztos megjelenése után, ismét helyet foglaltunk az asztal körül, hogy a várva-várt örökségről szóló tárgyalást megkezdhessük. Elsőként én vázoltam fel jövőbeli terveimet a birtokkal kapcsolatban. Szerencsémre válaszul azt a reakciót kapom, amelyre titkon remélve számítottam. Bíztam benne, hogy a jégkék tekintetű fiatalember nem a hegység és a völgy adottságit szeretné majd kihasználni, hanem a számomra kevésbé potenciális, bár kétségtelenül csodás kastély iránt érdeklődik.

- Nos, voltaképpen nincs kifogásom az elképzeléseit illetően emessir Sceret. Jómagam sem a Romyr – hegységben, sem a völgyben fekvő területekre nem tartok igényt, mindössze a birtokon álló kastéllyal vannak terveim. Amennyiben ez Önnek is megfelel, miután visszavonulok a katonai szolgálattól, a hátralévő időmet a Lanchryss kastélyban kívánom eltölteni, távoli rokonom, Sirrethor Lanchryss nyomdokaiba lépve. Ha mindebben Ön sem talál kivetnivalót, akkor úgy vélem, meg is állapodhatunk. – fejti ki határozottan jövőbeli elképzeléseit az elhunyt Sirrethor nemes örököse. Véleményének taglalása alatt nem engem, hanem az előttem helyet foglaló tanácsos apró reakcióit figyeli, mintha olvasni akarna a kevésbé magabiztos férfi bizonytalanságának jeleiben.
A hosszan méregetés tőlem is megköveteli, hogy Tareth Úr vonásait alaposabban megvizsgáljam, így reakcióit én is figyelemmel követem.

- Természetesen nincs ellenemre Feynn Százados. Külön királysággal rendelkezem, így nincs, és nem is lesz szükségem a Lanchryss birtok kastélyára… - kommentálom röviden Serle-re pillantva, majd az előttem ülő tanácsosra tévednek szemeim ismét, aki némán ülve tovább, vékony keretes szemüvegének hídját orrnyergére kezdi tologatni.

- Tanácsos, árulja el kérem, van-e bármiféle kikötése akár Sirrethornak, akár suessa Yovanne-nak a birtok jövőjét illetően haláluk esetén? Szerepelt erre vonatkozó záradék a végrendeletben?- intézi érdeklődve kérdését a kyr férfi a tanácsoshoz, de mielőtt válaszolhatna a férfi kérdésére, a korábban megjelenő szolgálólány nyomában loholó fehér kutya hosszas, hirtelen nyöszörgésbe kezd a kandalló mellett, mialatt fejét a mellette lévő ablaknak szegezi. A bundás jószág éles hangjára futótűzként leszek figyelmes. Egy pillanatra mosoly jelenik meg ajkaimon, mert úgy gondolom ez a gyönyörű állat csak szüntelenül várja vissza gazdáit, akik bizonyára nem mások, csakis a Lanchryss házaspár lehetnek. Felállnék, hogy megnyugtassam és végigsimítsak puha bundáján, de ebben a tanácsos hirtelen mozdulata állít meg. Halk torokköszörülés kíséretében elővesz egy, már felbontott borítékot, amit a Századosnak nyújt át.

- Azt hiszem, joguk van ahhoz, hogy elolvashassák a végrendeletet. - közli egyszerűen, szinte semmitmondó hangon.
Serle Feynn után én is kézhez kapom a végrendeletet, melynek legalján a már elhunyt házaspár kézírása virított. A levélből semmi olyan információt nem tudtam kiolvasni, ami új lett volna, vagy amiről még nem hallhattunk. Ahogy a levelet a kezemben tartom, egyre inkább a bizonytalanság érzése fog el, mintsem a nyugodtság lágy, kellemes érzése kerítene hatalmába.

- Uraim, ha tanácsolhatok valamit... nem gondolják, hogy kézenfekvőbb lenne eladni ezt a birtokot, és megosztozni a pénzen, amit érte kapnak? - teszi fel a kérdését, mely után szemei egyenesen a továbbra is nyugtalankodó állatra siklanak.

Egy pillanatra csak a csend uralkodik a kicsiny szalonban. Úgy tűnik a hirtelen ajánlat mindkettőnket meglep, ha egy kicsit is, de szokatlan, hogy egy hivatalos öröklési tárgyaláson, ahol az örökösöknek kell dönteniük a vagyonmegosztásról, a tanácsos szolgál egy hozzánk távolabb álló megoldással.

- Del’Ranor Úr, úgy vélem meggondolatlanság lenne, ha ahhoz ragaszkodnánk, hogy ismeretlenek kezébe juttassuk a birtokot és a kastélyt… - szólok ötletéhez röviden, nyugodt hangon, ám igen magabiztosan. – Ahogy korábban hallhatta, én személy szerint kihasználnám a hegy és a völgy által szolgált lehetőségeket, ezáltal munkát teremtenék, fellendíteném a drágakőpiacot, a Százados pedig visszavonulása után töltené a kastélyban az idejét. Mindketten a nyugodt, és a békés birtokra szeretnénk visszatérni, amely az elhunyt rokonaikra emlékeztetne. Ön nem aggódna, hogy ha eladnánk, milyen kezekbe kerülne? Mi történne vele? Továbbá, mi lenne az itt dolgozó személyzettel és segítőkkel?... – kérdem a férfitól, mialatt a bársony karosszékből felállok, és egy lépést teszek a még ülő Tareth tanácsoshoz.

- Tulajdonképpen miért ajánlotta fel az eladás lehetőségét? A jövőbeli terveinkkel lenne gond? – kérdem továbbra a nyugodt hangon, mialatt végig a férfit fürkészem…

************** Hozzászólások száma : 38

Tareth bár nem feltűnően, mégis feszült figyelemmel hallgatja végig a terveiteket a birtokkal kapcsolatban, úgy tűnik, szívén viselheti, miként alakul majd a Lanchryss-ház jövője.

Nem szól közbe, amíg be nem fejezitek a mondandótokat.
Amikor Serle is a közlendője végére ér, a korábban a szobába siető kutya halkan, rosszallóan elnyöszögi magát.
Amikor odanéztek rá, a fejét sietős mozdulattal az ablak irányába kapja.
Tareth halkan megköszörüli a torkát, majd zakója zsebéből elővesz egy - már megbontott - borítékot és átnyújtja Serle-nek.

- Azt hiszem, joguk van ahhoz, hogy elolvashassák a végrendeletet. - közli egyszerűen.
Miután mindkét örökös elolvasta a két szignóval (Sirrethor és Yovanne) ellátott közös végrendelkezést, lényegében ugyanazt olvassák, amiről eddig is hallottak. A házaspár kiemelt óhajáról nem található semmiféle záradék a levélben, így a százados is választ kapott a kérdésére.

- Uraim, ha tanácsolhatok valamit... nem gondolják, hogy kézenfekvőbb lenne eladni ezt a birtokot, és megosztozni a pénzen, amit érte kapnak? - teszi fel a kérdését, mely után tekintete a tárgyalófeleiről a korábban nyugtalankodó kutya felé kalandozik.

- Kaszt : Harcos Hozzászólások száma : 14

Kissé meglepetten emelem fagykék pillantásom a velem szemközt helyet foglaló trónörökösre, mialatt arról tájékoztat, milyen viszonyt ápolt a kastély elhunyt nagyasszonyával. Gyászának mértékéből úgy hittem, szorosabb kötelék fűzi Yovanne Lanchryss-hoz, ám szavaiból kitűnik, hogy ismeretségük pusztán felületes. Ennek ellenére mégis gazdagabb leszek néhány, számomra mindeddig ismeretlen részlettel a Lanchryss házaspár megismerkedésével, közös életével kapcsolatban. Sirrethor házasságát illetően a Feynn-ház tagjai makacs hallgatásba burkolóztak, hiszen távoli rokonom meglehetősen kirívó választása a tiszta kyr vérvonal bemocskolását jelentette a származására mérhetetlenül büszke családunk szemében. A történet előrehaladtával Yovanne különc, engedetlenségre hajló természetére is fény derül, mely máris üdítően szimpatikussá teszi számomra – a sajnálatos módon mindössze holtában- megismert arát. Dvese herceg hangja az elbeszélés azon pontján, ahol a fiatal hercegnő származásának ellentmondó döntéseiről, meggondolatlanságnak ható tetteiről esik szó sértetté, végül egészen megkeseredetté válik. Mindez arra enged következtetni, hogy valamiképp magáénak érzi a lázadó hercegnő sorsát.

- Azt hiszem, a Sceretek közül Őrá hasonlítok a legjobban… - szól derűs mosollyal vonásain, nem is sejtve, hogy szavaival máris többet árult el magáról, mint az valójában szándékában állt. Kimért biccentéssel nyugtázom az elhangzottakat, majd rátérek arra, mely mindkettőnket az Onassis határán elterülő birtokra szólított.

Skeretina hercege láthatóan alaposan megfontolt tervekkel érkezett a Lanchryss birtok jövőjét illetően, melyeket kész volna rögvest elém tárni, ám mielőtt mindezt megtehetné, váratlan események láncolata szakítja félbe a társalgást. A balomon helyet foglaló napszőke szépség kimért, kissé elcsigázottnak ható mozdulata épp az utolsó pillanatban fékezi meg az Athalay kíváncsisága okán rohamos gyorsasággal az asztal széle felé haladó hímzett damasztabrosz, s a rajta gondosan elrendezett porcelánkészlet útját. Felocsúdni sincs időnk a kis híján balesetet szenvedett teáskészlet okozta meglepettségből, máris újabb, a Lanchryss uradalom személyzetéhez tartozó idegen érkezik köreinkbe. A szemüveget, s a ház alkalmazottaitól eltérően kevéssé formális öltözetet viselő férfi gleccserkék írisze, rövidre vágott ezüstszálú haja már érkezése pillanatában lerántja a leplet ősi származásáról, ám a kyreket jellemző hűvös, távolságtartó kisugárzás különös módon elmarad a gesztusaiból. A formális üdvözlési ceremóniát, és a bemutatkozást követően világossá válik számomra, hogy az előttem álló férfi a Lanchryss család tanácsosa, Tareth Del’Ranor, aki jelenleg az örökül hagyott birtok igazgatásáért felel. A tanácsos testbeszéde, vonásai, voltaképpen egész lénye feszült idegességet áraszt magából, kézfogása pedig egy középkorú férfihoz mérten meglepően erőtlennek hat. Döbbenten, s csekély mértékű felháborodással veszem tudomásul, hogy Norasya bemutatásakor az illemszabályok megkövetelte kézcsók Tareth részéről elmarad, úgy vélem, tisztavérű kyr sosem követne el ilyen nyilvánvaló tiszteletlenséget egy hölggyel szemben. Del’Ranor tanácsos tehát vagy kevertvérű, vagy a ház urának és úrnőjének hirtelen halála keltette zűrzavar szolgálhat mentségül a viselkedésére. Bármi is legyen az igazság, biztosan nem ez a legmegfelelőbb időpont arra, hogy felhívjam a figyelmét illemtani hiányosságaira, így mindössze rosszalló tekintetem árulkodik felindultságomról.

- Foglaljanak helyet, kérem. – kínál hellyel Del’Ranor tanácsos mindannyiunkat, miután Sceret herceget is üdvözölte, s ekkor a korábban a komornyik által újabb adag teáért küldött szobalány lép a szalonba, nyomában egy tajtékfehér szőrű kutyával. A kyr nemesházak körében igen nagy népszerűségnek örvend a vadászat, így nem ér váratlanul az eb megjelenése, aki minden bizonnyal Sirrethor gondosan nevelt vadászkopóinak egyike. A hófehér állat a kandalló mellett elhelyezett fekhelyére telepszik, jelenléte olyan természetesnek hat, hogy egy pillanatig sem zavarja meg a szalon barátságos légkörét.

- Elnézést uraim, a megbeszélést ezek szerint a kisasszony jelenlétében is megejthetjük? – kérdez a tanácsos meglehetősen zavartnak ható hangon, miközben hosszan, és igen elmélyülten tanulmányozni kezdi a vonásaimat. Tisztában vagyok vele, hogy a külsőm sokak szemében azonnal megkérdőjelezi a származásom, ám valamiért úgy véltem, ezúttal nem kell efféle gyanúsítgatásokkal számolnom.
~ Nos, nyilvánvalóan tévedtem.~ állapítom meg keserűen, egyelőre azonban nem áll szándékomban magyarázattal szolgálni a megjelenésemet illetően.

- Én, mint jelen lévő, és mint örökös, nem tiltakoztam ellene, ugyanis a Százados kísérőjeként érkezett. Ugyanolyan figyelemben kell részesülnie, mint amit mi kapunk Önöktől. Ne titkolózzon annak ellenére, hogy egy, a levélben nem megemlített személy is részt vesz a tárgyaláson. – zendül a skeretinai herceg magabiztos hangja, szavaival igyekszik eloszlatni a tanácsosban felmerülő kételyeket.

- Tanácsos, biztosíthatom afelől, hogy suessa Norasya jelenléte a tárgyalás során teljességgel indokolt, hiszen semmiféle olyan információ nem hangzik el, melyet titoktartás kellene, hogy övezzen. Kérem, bánjék a kisasszonnyal személyes vendégemként. – hangzik el felőlem a kérés, melyet korábban Beltramhoz is intéztem, mintegy megerősítésként szolgálva Dvese herceg szavait illetően. Meglep, és mélységesen felháborít a tanácsos hanyag, udvariatlan viselkedése, amit a tünde irányába tanúsít, s csak remélni tudom, hogy Norasya nem veszi zokon a megnyilvánulásait.
Amikor Del’Ranor a birtokot illető terveink iránt érdeklődik a hosszas, udvariassági társalgást mellőzve, elsőként a fiatal herceg ragadja magához a szót.

- Tudomásom szerint a Romyr hegység kiváló drágakőlelőhelyként ismeretes a napjainkban… Ha a völgy és a hegység egy része az én birtokomban lehetne, származásomnak köszönhetően mindenképpen egy bányát építtetnék a völgybe, hogy a drága és féldrágakövek kinyerését elkezdhessük. Ez a kincs, páratlan lehetőséget biztosítana a piacnak, munkát adna az embereknek, és nem utolsó sorban megerősítheti a drágakőmágia használatát… - vázolja fel a saját elképzeléseit a Lanchryss uradalmat körülölelő hegyvonulatot illetően, ám magáról a birtokon álló kastélyról egy szót sem ejt.

~ Bár jómagam a birtok eladását célzó tervekkel érkeztem Onassisba, valójában nincs ellenemre az elképzelés, hogy a földterület tulajdonjogát megosztva a skeretinai trónörökös drágakőbányát nyisson a területen. Hosszú ideje érik már bennem a katonai szolgálattól, s a sychriss-i kötelezettségeim elől való visszavonulás gondolata, melyhez tökéletes helyszínt biztosítana ez a mindentől távol eső birtok, és a rajta álló kastély... Nyugalomra, és békére vágyom, valamint tetemes távolságra mindattól, amit már jó ideje leráznék magamról, mint afféle kéretlen terhet. ~ merengek el az elhangzottak felett, majd néhány percnyi hallgatást követően megtöröm a ránk ereszkedő feszült csendet.

- Nos, voltaképpen nincs kifogásom az elképzeléseit illetően emessir Sceret. Jómagam sem a Romyr – hegységben, sem a völgyben fekvő területekre nem tartok igényt, mindössze a birtokon álló kastéllyal vannak terveim. Amennyiben ez Önnek is megfelel, miután visszavonulok a katonai szolgálattól, a hátralévő időmet a Lanchryss kastélyban kívánom eltölteni, távoli rokonom, Sirrethor Lanchryss nyomdokaiba lépve. Ha mindebben Ön sem talál kivetnivalót, akkor úgy vélem, meg is állapodhatunk. – fejtem ki a tulajdon véleményem az örökség jövőjét illetően, miközben a herceg vonásai helyett a tanácsos arckifejezését, testbeszédét figyelem, hogy a reakcióiból olvasva következtethessek arra, mit gondol a felvetett elképzelésekről.

- Tanácsos, árulja el kérem, van-e bármiféle kikötése akár Sirrethornak, akár suessa Yovanne-nak a birtok jövőjét illetően haláluk esetén? Szerepelt erre vonatkozó záradék a végrendeletben?- érdeklődöm várakozásteljes hangon, szavaimat a kyr származású férfihoz intézve, hiszen mindezidáig egyedül ő láthatta a szóban forgó végrendelkezést.

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

A gyász láthatatlan fellege egyre jobban átveszi az uralkodást lelkemen, de igyekszem, mint nagyhatalmú herceg felülemelkedni e kellemetlen érzésen. Ahhoz, hogy egy pillanatra elterelhessem gondolataimat az elhunyt nagynénémről, az előttem ülő Serle Feynn-nek teszem fel a rokonsággal kapcsolatos kérdésemet.

- Sajnos jómagam nem vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy személyesen is ismerhettem volna az elhunytat, s rokoni szálaink is meglehetősen lazán fűznek bennünket össze. Sirrethor Lanchryss atyám nagybátyjának testvére volt, így úgy vélem, nem elsősorban a közös vérvonal késztette arra a meglehetősen különös döntésre, hogy engem jelölt meg törvényes örököseként. Úgy vélem, a mindössze a gondolkodásmódunk hasonlósága motiválhatta Sirrethort a végrendelete megírása közben, ám mindez nem változtat azon, amiért Athrox princípiuma mindkettőnket idevezényelt. – szól árnyaltan magyarázkodva a százados, ám mondanivalója végére is hangja igen bizonytalanul cseng.

- Tudja Feynn Százados, én sem ismertem túlságosan Yovanne néném, utoljára a birtok vásárlása előtt találkoztam vele személyesen… - szólok apró gombóccal a torkomban, reagálva a férfi gondolataira, miután inkább úgy döntök, hogy a csészémet az igényesen kifaragott asztalra teszem. - Látogatóba jött a Sceret családhoz, hogy meséljen az Onassisban megvásárolt földbirtokon történő építkezésről… - folytatom, mialatt kezeimet combomra helyezem.
- Ennek ellenére, mégis úgy érzem, olyan kapocs volt köztünk, amit szavakkal nehéz lenne megmagyarázni. – teszem hozzá, enyhe mosollyal arcomon. – Yovanne néni más volt, mint a többi Sceret… Kellően meg volt áldva akarattal és küzdőszellemmel. Ismereteim szerint rengeteget harcolt annak érdekében, hogy életét ne másokért, hanem önmagáért élhesse. – fejtem ki vívódását pár mondatban, amit úgy érzem, elmondhatok az előttem ülő két vendégnek. Régi sérelmek, és bántalmak a családunk múltjából, de… ahogy említettem, ez már a múlt.
- …Végül, csekély mértékben ugyan, de származásának köszönhetően egy bál alkalmával megismerkedett a gazdag, nemes Sirrethor Lanchryss-sal. Szerelem szövődött kettőjük között, aminek eredményeként Sirrethor nem sokkal később nőül vette Yovanne nénit, akkoriban még úgy, mint Skeretina hercegnőjét. Ám, Yovanne e házasság alkalmával felvette férje nevét, így a Sceret vezetéknevet elhagyva, szakítva hercegnői származásával, Lanchryss-ként élt tovább. – bontottam ki néhány gondolatot megemlítve az elhunyt házaspár találkozásának történetéről.

- Azt hiszem, a Sceretek közül Őrá hasonlítok a legjobban… - mosolyom egyre szélesebbre nyitom, mikor ily’ módon emlékszem vissza a már túlvilágon élő rokonra. Mesélésem alatt Serle-vel időnként találkozott tekintetünk, de egy-egy pillanatban az Őt kísérő világosszőke hajú, hófehér bőrű hölgyre tévedtek szemeim. Kellemes érzés visszaemlékezni a rokonra, akivel ismeretlen lelki kötelék kötött össze, de mégis oly’ nehéz elfogadni azt, hogy már nincs köztünk. Csészémbe pillantva sötétszínű szemeim tekintenek vissza rám a tea lágyan hullámzó felszínén, majd felkapom fejem, miután gondolataim közül Serle jellegzetes hangja rángat ki.

- Rendkívül lenyűgöző ez a birtok, s maga a kastély is, mely a Lanchryss házaspár jóvoltából a tulajdonunkba került, s igen hálátlan feladat, hogy ezt a páratlan örökséget a mi tisztünk felosztani, emessir, ám nem halogathatjuk az öröklétig a megegyezést.
- Nos, engedje meg, hogy megkérdezzem, mik a további tervei a birtokkal emessir Sceret? – kérdi, mialatt a szalon egyik félreeső ablaka mellett elhelyezett asztalnál foglalt helyet.

Mikor épp válaszra nyitnám számat, arra leszek figyelmes, hogy a közelemben ülő Norasya kisasszony egy gyors mozdulattal kapja mellkasa elé porceláncsészéjét, majd egy rövid, de éles, villanó tekintettel pillant az asztal alatt sunnyogó lombzöld színű jószágra. Egy pillanatra elmosolyodom a különleges állat kíváncsiságán, majd a szalon hirtelen megnyikkanó ajtajának hangja zökkent ki.

- Üdvözlöm Önöket. Tareth Del’Ranor vagyok Sirrethor Lanchryss egykori tanácsosa. Maguk biztosan a birtok örökösei. Részvétem az Úr és az Úrnő halála miatt. – lép be a várva várt férfi a szalon közepére. Végignézek alkatán, majd lassan felállva a bársonyszékből, elé járulok, majd kezet fogok vele is, úgy, ahogy korábban a századossal tettem. Enyhén megszorítom kezét, mélységes, őszinte tiszteletemet kifejezve felé. Szokatlan módon az ő megjelenése eltér a kastélyban dolgozókétól, ugyanis nem mást, mint zavartságot és idegességet vélek felfedezni arcvonásain.
- Foglaljanak helyet, kérem. – ültet vissza bennünket az eddig elfoglalt helyeinkre a kényelmes és nyugodt megbeszélés érdekében. Miután a velem szemben elhelyezkedő, szintén bársonyfotelba leült, a tanácsos tekintete elsőként nem ránk, az örökösökre, hanem a szobában lévő egyetlen nőre, a kisasszonyra vetült. Tisztázni akarta, hogy jelenlétében ugyanúgy megtörténhet-e a hivatalos tárgyalás, vagy megfelelőbb inkább, ha távozik köreinkből.
- Én, mint jelen lévő, és mint örökös, nem tiltakoztam ellene, ugyanis a Százados kísérőjeként érkezett. Ugyanolyan figyelemben kell részesülnie, mint amit mi kapunk Önöktől. Ne titkolózzon annak ellenére, hogy egy, a levélben nem megemlített személy is részt vesz a tárgyaláson. – szólok magabiztossággal hangomban, ugyanis remélem, hogy Feynn Úr is hasonlóképpen vélekedik a felmerült problémahelyzetről.

Mielőtt ténylegesen megkezdődne a téma körbejárása, a már korábban látott fiatal, fekete hajú szolgáló lépett be a szalonba, egy tálcányi csészével és egy kancsó, friss rózsateával. Mögötte kísérete, egy gyönyörű, tisztán tartott kutya loholt, aki szintén besurranva a szobába a kandalló mellett elhelyezkedő fonott kosárban kereste a nyugodalmat. Végignéztem az okos állaton, majd Tareth Úr, nem követve a formaiságokat, feltette az első, nekünk szánt kérdését.

- Mondják el, mik a terveik a megörökölt birtokkal?

~ Pont erre volt kíváncsi Serle Feynn is, ezért úgy gondolom, nekem kellene először választ adnom… - motyogom magamban, miközben hosszasan nézem a férfit. Testemet kissé előrébb döntöm, könyökömet térdeimre támasztom.

- Felvázolnám az én terveimet a birtokkal kapcsolatban… - szólalok fel magabiztosan, majd végignézek a résztvevőkön. - Tudomásom szerint a Romyr hegység kiváló drágakőlelőhelyként ismeretes a napjainkban… Ha a völgy és a hegység egy része az én birtokomban lehetne, származásomnak köszönhetően mindenképpen egy bányát építtetnék a völgybe, hogy a drága és féldrágakövek kinyerését elkezdhessük. Ez a kincs, páratlan lehetőséget biztosítana a piacnak, munkát adna az embereknek, és nem utolsó sorban megerősítheti a drágakőmágia használatát… - szólok lelkes, magabiztos hangszínnel, mialatt végig a teremben lévőkre terjesztem ki figyelmemet…

************** Hozzászólások száma : 38

Egy porcelánedény sem esik le az asztalról, hála a tünde gyors reflexeinek, amivel gátat szabott Atalay merényletének.

Tareth ezután annak rendje és módja szerint üdvözli az egybegyűlteket.

- Üdvözlöm Önöket. Tareth Del’Ranor vagyok Sirrethor Lanchryss egykori tanácsosa. Maguk biztosan a birtok örökösei. Részvétem az Úr és az Úrnő halála miatt. – áll meg a szalon közepén elhelyezett asztal előtt a középkorú kyrnek tűnő férfi. Az öltözködése kifinomult, kellően elegáns, ám mégsem annyira formális, mint az alkalmazottaké.
Amikor a két férfi kezet fog vele, mindkettőnek feltűnhet, hogy a kézfogása nem annyira határozott, mint ahogy azt a látszat indokolná, arckifejezése alapján pedig kissé idegesnek tűnik.
Ezután Norasyát is üdvözli, ám a formális kézcsók, ahogy Beltram esetében, ezúttal is elmarad, ami a helyzetet tekintve nem jelentős mulasztás, faji normák tekintetében azonban annál feltűnőbb „vétség”, és ezt Serle kyrként azonnal észre is veszi.
- Foglaljanak helyet, kérem. – ülteti vissza az egybegyűlteket a helyükre, majd ő is helyet foglal a Dvese-vel szemközti karosszékben. Tekintete ismét a társaság egyetlen hölgytagjára vetül.
- Elnézést uraim, a megbeszélést ezek szerint a kisasszony jelenlétében is megejthetjük? – kérdez eléggé zavartan. A választ követően biccent, majd megköszörüli a torkát, és hosszan, kissé merengve néz Serle arcára.
A korábban is látott, fekete hajú szolgálólány behozza a teát, nyomában egy hófehér szőrű kutya baktat be a szobába, és telepszik a részére fenntartott, fonott kosárba a díszes kandalló mellett. Okos, gesztenyebarna szemei kíváncsian járnak körbe az egybegyűlteken. Senkihez sem megy oda kíváncsiskodni. Jól nevelt állatnak tűnik.

- Mondják el, mik a terveik a megörökölt birtokkal? – teszi fel az első kérdését Tareth, nélkülözve mindenféle fölösleges körítést.

- Hozzászólások száma : 5

The member 'Kalandmester' has done the following action : Kockadobás

'6 oldalú' :
Tárgyalás a kastély szalonjában 2gw9xdl

************** Hozzászólások száma : 38

Mialatt a két örökös beszédbe elegyedik egymással, Merian értesíti az emeleti szobák egyikében tartózkodó Tareth Del’Ranort arról, hogy a vendégek megérkeztek.
Atalay eközben finoman, szinte észrevétlen óvatossággal csípte a fogai közé az asztalterítő sarkon lelógó végét, és kimértnek tűnő precizitással kezdi maga felé húzni a hófehér anyagot, érdeklődéssel követve nyomon a rajta utazó porcelánkészlet mozgását.
Tareth épp akkor érkezik meg a szalonba, amikor Norasya ujjainak hegye megelégelt, halk sóhajjal gátat szab a terítő, és a rajta sorakozó csészék útjának.

- Kaszt : Harcos Hozzászólások száma : 14

A meglepően fiatal, mindössze húszas évei elején járó herceg határozott kézfogással viszonozza a bemutatkozást, majd rangjához méltóan köszönti bájos útitársnőmet is. Athlay megnyerésével hosszú perceket tölt, melynek nem is marad el a hatása, a lombzöld antis kezes bárányként simul az őt simogató férfi kezéhez. Türelmesen kivárom, amíg az ifjú herceg ismét nekem szenteli minden figyelmét, s csak ezt követően szólítom meg ismét.

Skeretina trónjának örököse valós, megrendítő gyásszal a hangjában felel kérdésemre, mely a ház úrnőjéhez fűződő viszonyát hivatott feltérképezni, s bár rokonságuk nem túl közeli, némiképp meglep, hogy a veszteséget ennyire magáénak érzi. Jómagam személyesen sosem ismertem Sirrethort, így a halála sem sújtott le olyképpen, mint Dvese herceget saját hozzátartozójáé, ennek köszönhetően a hozzám intézett érdeklődő kérdésre is színtelen, érzelemmentesnek ható hangon felelek.

- Sajnos jómagam nem vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy személyesen is ismerhettem volna az elhunytat, s rokoni szálaink is meglehetősen lazán fűznek bennünket össze. Sirrethor Lanchryss atyám nagybátyjának testvére volt, így úgy vélem, nem elsősorban a közös vérvonal késztette arra a meglehetősen különös döntésre, hogy engem jelölt meg törvényes örököseként. – fedem fel a Feynn család szerteágazó rokoni kapcsolatainak egy részét, miközben helyet foglalok a szalon egyik félreeső ablaka mellett elhelyezett asztalnál.

- Úgy vélem, a mindössze a gondolkodásmódunk hasonlósága motiválhatta Sirrethort a végrendelete megírása közben, ám mindez nem változtat azon, amiért Athrox princípiuma mindkettőnket idevezényelt. – szolgálok kellően árnyalt magyarázattal arra, hogy Lanchryss miért engem választott örököséül, bár e kérdésben jómagam is mindössze feltételezésekre támaszkodom. Szórakozott tekintettel követem a kávéscsészéjéért nyúló tünde légiesen könnyed mozdulatát, aki tapintatosan kimarad a köztünk zajló beszélgetésből, nehogy alkalmatlannak tűnjék a jelenléte. Kíváncsian várom, vajon ezúttal is szerfelett cserfessé válik-e a mélybarna ital elfogyasztását követően, hiszen végtelenül bájosnak tartottam azt a lelkesedést, amivel a hivatásáról beszélt korábban Beltram kérdésére felelve. Ezúttal azonban csalatkoznom kell, a napszőke lány csendesen mereng tovább az újabb korty élénkítő italkülönlegesség elfogyasztását követően.

- Rendkívül lenyűgöző ez a birtok, s maga a kastély is, mely a Lanchryss házaspár jóvoltából a tulajdonunkba került, s igen hálátlan feladat, hogy ezt a páratlan örökséget a mi tisztünk felosztani, emessir, ám nem halogathatjuk az öröklétig a megegyezést. – vezetem fel a témát, amiért mindketten idáig utaztunk, miközben az asztalterítő sarkával farkasszemet néző Athalayt figyelem.
~ Lenyűgöző, hogy ez a mágikus segítőtárs olykor mennyire megnehezíti a saját gazdája dolgát...~ követem szórakozott mosollyal a lassan múló másodperceket, melyek során a sugárzóan szép tünde békés vonásai először aggodalmassá, majd egészen kétségbeesetté sötétülnek.
~ Vajon ezúttal mivel lep meg bennünket a rendbontás terén igen kreatív ereklykereső?~

- Khm... Nos, engedje meg, hogy megkérdezzem, mik a további tervei a birtokkal emessir Sceret?- vezetem fagykék pillantásom a fiatal trónörökös arcára, a kérdéssel igyekezve elterelni a figyelmét az asztal alatt serénykedő Athalayról, majd kimért mozdulattal a langyossá hűlt teába kortyolok.

* Kaszt : Bárd Hozzászólások száma : 24

Miután Serle, megtéve az első lépést, bekopog a hatalmas kétszárnyú ajtó oroszlános kopogtatójával, lassan kitárul előttünk a megörökölt birtok kapuja, s bentről aranyszín gyertyafény szökik az ezüstbe öltözött előkertbe. Tekintetem szórakozottan követi a lépcsőn leszökő narancsvörös fénysugár útját, mígnem egy mély, karcos férfihang újra magáénak nem követeli a figyelmem.

- Jó estét, miben segíthetek Önöknek? – érdeklődik az idegen. Szavait követően Serle a népe nyelvén bemutatkozik, és kezét felemelve láthatóvá teszi az idős úr számára a Feynn család címerével ellátott pecsétgyűrűjét. A további szavait – mivel kyrül hangzanak el – nem érthetem, de bizonyára a bemutatkozás részét képezik.

Miután belépünk a tágas, és kellően fényűző fogadócsarnokba, a kyr férfi a bemutatásom után arra kéri a Beltram néven bemutatkozó komornyikot, hogy a ház népe bánjon úgy velem, mint az ő – vagyis az egyik leendő örökös – személyes vendégével. Sem időm, sem módom nem nyílik szabadkozásra, mert Atalay buzgó előretörését épp csak addig sikerült meggátolnom, míg üdvözöltem a komornyikot.
- Elnézést… Ő egy fontos útitársam, Atalay. Mindenhová velem tart. Ígérem, nem lesz gondjuk vele, és jól viselkedik majd, amíg itt tartózkodunk. – biztosítom Beltramot arról, hogy az antis nem fog több antik vázát feldönteni a kíváncsiskodásával úgy, ahogyan azt az imént a sarokban állóval tette.

Amíg a másik örökös érkezésére várunk, leülünk a szalonban egy kényelmes díványra beszélgetni, s én meg is ragadom az alkalmat, hogy magam mellé parancsoljam a neveletlen antist, és némi simogatással megpróbáljam nyugalomra bírni őt.
A jövetelünk célját érintő témákról azonban nem hangzik el köztünk semmi egészen addig, amíg Skeret herceg meg nem érkezik.
Türelmesen, és élénk érdeklődéssel hallgatom a két férfi diskurzusát, élénk érdeklődésem egy komornyik múltjával kapcsolatban valószínűleg az épp elfogyasztott kávé hatásának is köszönhető. Amikor Beltram arról kérdez, mivel is foglalkozom, élénk lendületességgel, a kelleténél izgatottabban avatom be őt egy vándor dalnok munkásságába. Szerencsére csak néhány percig tart a lelkesedésem, amivel a dalszerzésről és az előadóművészet iránti rajongásomról beszélek, a dalnok lét mágikusabb oldalát azonban nem bontogatom. A hirtelen hallgatásom egyértelmű jele lehet a fecsegés okán bennem támadt zavarnak, így az urak hamar más horizontok felé terelik a beszélgetést. Végül aztán órák telnek el a beszélgetéssel, és csak arra ocsúdom fel, hogy az Athrox órájára várt másik örökös is megérkezett.
Egy rövid, sötéthajú, húszas éveiben járó férfi lép a gyertyákkal kivilágított szalonba, s ahogy megérkezik, rögtön felállunk, hogy méltó módon üdvözölhessük.
Először Gwerdor úr köszönti a kastély új vendégét, majd pedig a két örökös fog kezet egymással. A százados körültekintő gondossággal mutatkozik, majd mutat be engem is a Skeretinai hercegnek. Ahogy füstszínű tekintetem találkozik az idegenével, mosolyogva biccentek felé.
- Örvendek a szerencsének. – fogadom az udvari etikettnek megfelelő üdvözlést egy könnyű mosollyal, úgy vélem az idegen le sem tagadhatná a származását. A férfi pedig nem csak bennünket, de Atalayt is külön figyelemben részesíti, melyből úgy sejtem, kedveli az állatokat, bár vele bizonyára nincs könnyű dolga, ha még nem foglalkozott körültekintőbben az ereklyék kérdéskörével.
~ Máris kedvelem a fazont, Noszy! ~ hallom az antis gondolatait, ahogy a fülvakargatás közben résnyire nyitott napsárga szemei megtalálják a tekintetemet. Szótlanul mosolygok felé, úgy tűnik, az érkező máris belopta magát négylábú útitársam szívébe.
Némán hallgatom, ahogy a két férfi őszinte együttérzését közvetíti a másik felé a veszteségeik miatt, s mélyen ironikusnak érzem, hogy épp ez a tragikus esemény szülte ezt a kellemesnek mondható találkozást ebben az impozáns kastélyban.
A herceg rendkívül szűkszavúan nyilatkozik az elhunyt asszonnyal való rokonságáról, s hogy messze űzze a felsejlő, bizonyára fájdalmas emlékeket a nagynénjéről, visszafordítja a kérdést Serle felé. Tudom, hogy ezt a kérdéskört feltétlenül szükséges tisztázni, hogy ne legyenek félreértések az öröklést illetően, mégis rendkívül kínosnak érzem a helyzetet, s ebben az érzésben valószínűleg Beltram is osztozik velem, hiszen amint kezdetét veszi a beszélgetés, elnézést kér, és távozik, hogy újabb adag teát készíttessen az egyik szolgálóval.

- Kaszt : Kardművész Hozzászólások száma : 14

Egy mély sóhajt követően végül bekopogok a Lanchryss kastély főkapuján.
Pár másodperc várakozás után egy fiatal, szobalány egyenruhát viselő, fekete hajú leány nyit nekem ajtót. Arcán kedves, nyugalommal teli mosoly jelenik meg, miután röpke pillantásokkal végignézett hercegi ruházatomon. Látszólag egyáltalán nincs meglepődve a jelenlétemen, biztosan azért, mert sikeresen a birtok tanácsosához is eljutott a Serle Feynn-nel egyeztetett személyes találkozás pontos időpontja, így kellőképpen fel tudtak készülni az örökösök érkezésére.
Bemutatkozásom után azonnal a hölgy felé nyújtom a hivatalos okmányokat, miszerint a Lanchryss birtokot anyai ágról hivatalosan én öröklöm. Elégedett biccentését követően beinvitál a széles, márvánnyal borított előszobába, ahol szintén megjelennek a tiszta, világos színárnyalatok úgy, mint ahogyan a kastélyon kívül is tapasztalható. Elmosolyodom kedvességén és megnyerő modorán, miután félreállt a küszöbről és szélesre tárta előttem a mahagóniból készített, díszített ajtót.
Miután beljebb léptem, a szolgáló minden bizonnyal észrevette a zöld pázsiton legelésző Cyrano-t, ugyanis egy Shane nevű fiatalemberre bízta lovam elhelyezését a közeli istállóba.
Vállam fölött hátrapillantva, fejbólintással üdvözlöm a szőke hajú fiút is, és megköszönve segítségét beleegyezek, hogy lovam az istállóban tölthesse a maradék időt, míg én a kastélyban lévőkkel tárgyalok.

A fiatal lány mögött haladva végül elindulunk a szalon felé. A bejárathoz közeledve a vékony falaknak köszönhetően apró beszédfoszlányokat vélek felfedezni a bizonyára pompás szalonból. Pontosan nem értem, hogy a bent tartózkodók miről cseverésznek, de ahogy a fiatal lány kinyitja az ajtót, a barátságos beszélgetés azonnal megakad. Egy meghajlás kíséretében bemutat a szobában lévőknek, mire méltóságteljesen a szalonba lépek.
- Üdvözlöm Felség. Az én nevem Beltram Gwerdor, én vagyok a ház komornyikja. – felegyenesedve biccent az idős férfi felém, majd megkéri a szobalányt, hogy haladéktalanul értesítse Del'Ranor Urat, aki bizonyára tájékoztat bennünket a további teendőkről.

- Örvendek Beltram. – köszöntöm én is a Lanchryss-ház komornyikját, miután a szobalány a kérésnek eleget téve, elhagyja az ízlésesen díszített szobát. A komornyik odafigyelve a teljes kényelmemre, hellyel, majd teával és süteménnyel kínál meg. A dívány előtt álló sötét hajú férfi követve a jó modorú szolgáló példáját, elém állva szintén bemutatkozik.
- Üdvözlöm Emessir Sceret, a nevem Serle Feynn, Sychriss város hadseregének századosa, s a Feynn-ház másodszülöttje. – mutatkozik be részletesen a férfi, majd kézfogásra nyújtva jobbját, üdvözöl.
- Üdvözlöm Százados, a nevem Duhow Dvese Sceret, Skeretina királyság hercege. Örülök, a személyes találkozásnak, és annak, hogy végre megismerhetem Önt. – markánsan megragadva kezét nézek bele fagykék tekintetébe, majd szemeimmel a mellette álló tejfölszőke fiatal nőre pillantok. - És, a Hölgyben kit tisztelhetek? – szólok illedelmesen, mosollyal az arcomon, miután kezem, törzsem mellé engedem.
- A kisasszony pedig Norasya Di Merrien, és útitársa, Athalay.
- Örvendek Hölgyem… - szólalok fel mély, kissé rekedtes hangon, majd óvatosan megérintve Norasya kezét, kézfejére pihekönnyű csókot lehelek. Miután szürkés tekintetem felemelem, a kisasszony lábánál megbújó lombzöld lényre pillantok, aki érdeklődve tesz néhány lépést felém, miközben kíváncsian szaglászni kezdi olivazöld köpenyem oldalát.

- Szóval Athalay… - guggolok le a szokatlan lény elé, majd megvizsgálva bundáját a füle tövét végigdörzsölöm. Látszólag élvezi az enyhe simogatást. Mialatt üdítő kényeztetésben részesítem az állatot, próbálom betájolni, mely fajba tartozhat, ez a látszólag farkas kinézetű, kézhez szokott jószág, de úgy tűnik egyik lexikonban és legendában sem olvastam hasonló lényről korábban.
Felegyenesedve a két vendégre pillantok, majd kiválasztom a számomra fenntartott karosszéket, és helyet foglalok egy csésze teával a kezemben.
- Emessir Sceret, engedje meg, hogy részvétemet fejezzem ki a sajnálatos hirtelenséggel elhunyt suessa Yovanne miatt, s biztosítsam afelől, hogy osztozom a gyászában.
- Köszönöm Százados, kedves Öntől. – teszem hozzá, miután kényelmesen elhelyezkedtem a bársonyszékben, ám a férfi szavait hallgatva az a halvány mosoly is eltűnik ajkaimról. - Engedje meg, hogy jómagam is részvétet nyilvánítsak. – válaszolok kölcsönösen.

- Remélem, nem sértem meg azzal, ha a Lanchryss családhoz fűződő rokoni szálait firtatom, ám nagyon kíváncsi vagyok, milyen kapcsolatban álltak suessa Yovanne-nal? – érdeklődik megadva a tiszteletet felém, miután ők is helyet foglalva az asztal körül a félig elfogyasztott teájukba kortyolnak.
- Nos… - kezdek bele, ám már az első szó is fennakad torkomban. – Yovanne a nagynéném volt. – hajtom le fejem kérdésére szűkszavúan válaszolva. Igyekszem terelni a témát, ezért hasonlóképpen én is megkérdezem kapcsolatát a szintén elhunyt Lanchryss családfővel.
- És Ön, milyen kapcsolatot ápolt Sirrethor Úrral?

- Kaszt : Harcos Hozzászólások száma : 14

Amíg az ajtónyitásra várakozom, fagykék tekintetem kutatón villan körbe a Lanchryss család birtokán, s bár a kastély elhelyezésekor teljes mértékben figyelembe vették a kyr számmisztika alapvetéseit, mégis észreveszek néhány szembeszökő különbséget a Sychrissben oly nagyra becsült szabályoktól. Az öregtorony és a falak mentén emelt bástyák helyét a stratégiailag jól védhető pontokon jelölték ki, s nem a számmisztika alapján, ami kiváló példája Sirrethor Lanchryss kalandozó szellemiségű gondolkodásmódjának. A díszpark hosszan terül el a kastély bejárata előtt, a fák és a díszsövény pedig gondos kezek munkájáról árulkodnak. Magamban elhatározom, hogy a későbbiekben alaposan bejárom a birtok minden szegletét, hogy tisztán láthassam mindazt, amivel Athrox visszavonhatatlan döntése megajándékozott. Abban a pillanatban, amikor tekintetem újfent az ajtóra téved, az feltárul, s egy elegáns szabású öltönyt viselő, idősödő férfi vonásaival találom szemben magam. Korából, s öltözetéből ítélve a család komornyikjához van szerencsénk. Rövid biccentéssel üdvözlöm, majd a kyr nyelvet, s szokásrendszert használva bemutatkozom. Úgy vélem, a ház egyik rangos elöljárójaként a férfinek ismernie kell a népünk társalgási formuláit. Ezt követően felmutatom a kilétem igazolására szolgáló, a Feynn-ház címerével ellátott pecsétgyűrűt, mely ezúttal is akadálymentes bejutást biztosít számomra, s szépséges útitársnőm számára egyaránt.

- Kérem, erre parancsoljanak. – zendül a mély tónusú bariton, ahogy a feketébe öltözött komornyik félreáll az ajtóból, s beljebb kísér bennünket a gazdagon, ám mégis ízléses módon díszített fogadócsarnokba. Apró mosoly játszik a szám szegletében, ahogy felismerem a távoli rokonom származásáról árulkodó jeleket, miközben szótlanul hallgatom a komornyik szavait.

- Már vártuk Önöket uram. Az én nevem Beltram Gwerdor, én vagyok a Lanchryss család komornyikja. – mutatkozik be kifogástalan modorról téve tanúbizonyságot a fogadásunkra küldött úriember, ezzel egyértelművé téve kilétét, s a házban betöltött szerepét is.

- Ő Suessa Norasya Di Merrien, kérem, bánjanak a hölggyel a személyes vendégemként. – fordulok Beltramhoz egy határozott kéréssel, egyúttal a társaságomban utazó tündét is bemutatva, majd miután túlesünk az ilyenkor megszokottnak tekinthető udvariassági formulákon, követjük a férfit a szalonba.
A szalon kellemes, bensőséges légköre megnyugtató hatással van a Sirrethor hirtelen halála okán kissé zaklatottnak rémlő gondolataimra, Beltram kérdései pedig hamar új irányt szabnak merengésemnek. Egy csésze forró rózsatea mellett Norasya és jómagam számot adunk lassan hónapokra visszatekintő ismeretségünk részleteiről, ám mindketten igyekszünk a lehető legködösebben fogalmazni mindarról, ami közös utazásra ösztönzött bennünket. A komornyik viselkedésében nem vélek felfedezni semmiféle arra utaló jelet, hogy tudna az ereklyék mibenlétéről, s Athalay feltűnő külseje sem válik árulónkká. Miután nagyvonalakban megosztottuk a férfival a megismerkedésünk történetét, arra kérem, meséljen magáról, és a Lanchryss családról, Beltram pedig különösebb ösztönzés nélkül eleget tesz a kérésemnek. Röviden mesél az életéről, s a családban betöltött szerepéről, arról, milyen volt az élet a birtokon a kastély urának és úrnőjének hirtelen halálát megelőzően. Épp amikor rátérnék az örökséget illető tárgyalás mibenlétére, a komornyik szabadkozva kér, hogy legyek türelemmel a másik örökös, a skeretinai herceg érkezéséig, hiszen a birtok sorsa őt is ugyanolyan mértékben érinti.
- Elnézésüket kérem az alkalmatlankodásért. Duhow Dvese Skeret herceg megérkezett a megbeszélt tárgyalásra. – szakítja félbe váratlanul egy fiatal, egyenruhát viselő szolgáló érkezése a könnyed hangvételű társalgást, s őszinte örömömre szolgál, hogy nem kell tovább várakoznunk az ifjú herceg érkezésére. Beltram és Norasya példáját követve jómagam is felegyenesedem, majd az érkező elé lépve a bemutatkozást követően kézfogásra nyújtom a jobbom.

- Üdvözlöm Emessir Sceret, a nevem Serle Feynn, Sychriss város hadseregének századosa, s a Feynn-ház másodszülöttje. – kísérem bemutatkozásom a személyemhez tartozó rang megnevezésével, hiszen uralkodók jelenlétében ezt kívánja meg a hagyomány.
- A kisasszony pedig Norasya Di Merrien, és útitársa, Athalay. – térek ki a szinte meglepően nyugodt lombzöld antis bemutatására is. A tünde rendkívül fontos lehet Athalay számára, ha a kedvéért képes volt csendben, mi több, nyugton végigülni egy ilyen hosszúra nyúlt beszélgetést. Míg tanácsos érkezésére várunk, megérdeklődöm Dvese-től, hogyan utazott, s milyen rokonságban állt Yovanne Lanchryss-szal.

- Emessir Sceret, engedje meg, hogy részvétemet fejezzem ki a sajnálatos hirtelenséggel elhunyt suessa Yovanne miatt, s biztosítsam afelől, hogy osztozom a gyászában. Remélem, nem sértem meg azzal, ha a Lanchryss családhoz fűződő rokoni szálait firtatom, ám nagyon kíváncsi vagyok, milyen kapcsolatban álltak suessa Yovanne-nal? – érdeklődöm körültekintő tapintatossággal, miután újfent helyet foglaltunk a szalonban.